Az árukövető technológiák piaca öt év alatt több mint 50 százalékkal bővülhet. Már nemcsak a szállítmányok útjának nyomon követése a feladat, hanem a lopások csökkentése is.
Hirdetés
 

A szállítmányok nyomon követése nemcsak a szállítási határidők betartása miatt egyre fontosabb, hanem az utóbbi években elharapódzott lopások visszaszorítását is segítheti – írja egy elemzésében az ABI Research. A piackutató számításai szerint az árukövető rendszerek globális piaca az idén még nagyjából 3,6 milliárd dollár lesz, de öt év múlva elérheti az 5,6 milliárd dollárt.

Felderítő eszközök a csomagolásba rejtve

A szofisztikált árufigyelő technológiák ugyanakkor nemcsak a lopások detektálásában játszhatnak szerepet, hanem az eltulajdonított – többnyire igen értékes termékek rejtekhelyének a felderítésében is. Az árutolvajok főleg a gyógyszerekre, elektronikai eszközökre, ékszerekre, dohány- és alkoholtermékekre, valamint a készpénzszállító járművekre utaznak.

A legújabb megoldásokkal viszont akkor is nyomon követhetők a szállítányok, ha a rakományt időközben egy másik, nyomkövetővel nem rendelkező járműbe rakták át. Így eltulajdonított szállítmányokat könnyebb lesz megtalálni. Ezeket nyomkövető eszközöket ugyanis a termékek csomagolásába lehet elhelyezni, ami kézenfekvő megoldás egy olyan piaci ökoszisztémában, ahol az áruk jellemzően sok kézen mennek át, ami eleve növeli a lopás kockázatát.

A kompakt, hordozható és újratölthető nyomkövető rendszerek műholdas és/ vagy mobilhálózatot használnak a szállítmány aktuális helyzetének a beazonosítására. Ezek az eszközök viszonylag kisméretűek, így jól elrejthetők magán a terméken vagy a csomagoláson belül.

A a logisztikai szolgáltatók közül ilyen rendszert használ a FedEx és a DB Schenker is.

A tolvajok is felkészültek

Az árutolvajok igyekeznek haladni a korral. Sokan GPS vagy mobil blokkolókat használnak, és akár a műholdas nyomkövető rendszereket (GNSS) is meghekkelik.Szerencsére a védekezési módszerek is fejlődnek. Ma már olyan a nyomkövető eszközök is vannak a piacon, melyek blokkolják a GPS-rendszert, és vezeték nélküli technológián valós idejű riasztást küldenek a szállítmányozó cégnek, hogy az időben be tudjon avatkozni.

Az új mobiltechnológiák révén csökken az eszközök közötti kommunikáció költsége, ami ugyancsak növeli a rendszerek elfogadottságát. A már jó régóta rendelkezésre álló második generációs GSM rendszerek is új értelmet kaphatnak, az árukövető megoldások ezek kiterjesztett változatán, az EC-GSM hálózaton tudnak kommunikálni. A legújabb negyedik generációs LTE hálózatokon belül pedig a még biztonságosabb és még hatékonyabb hálózati megoldásnak bizonyuló LPWA LTE technológiákat lehet használni.

A termékazonosítás mai lehetőségei

Az áruk beazonosításában is többféle megoldás létezik. A legelterjedtebb technológiák közé tartozik az egydimenziós vonalkód, a rádiófrekvenciás RFID és a kétdimenziós QR-kód. (A mágneses, a biometrikus, a chipkártyás és az alak-felismerési rendszerek értelemszerűen nem alkalmasak termékazonosítási és -követési feladatokra.)

A termékek nyomon követése biztonsági szempontból is fontos

A vonalkód előnye, hogy olcsó, többféle technikával és nagyon sok felületre előállítható, de csak olvasható optikai technika. Az olvashatóság azonban nagyban függ a jelkép és az olvasó minőségétől. Hátránya a kétdimenziós technológiákhoz képest, hogy egyszer írható, később nem módosítható, adattároló képessége a töredéke az előbbiekének, és egyszerre csak egy kód olvasható le.

Az RFID előnye, hogy szemben az előbb említett optikai vonalkódos rendszerekkel az olvasónak felismeréshez nem kell "látnia" a címkéket. Az adathordozó gyártása speciális üzemekben, ellenőrzött körülmények között történik, így minősége mindig megfelel a szabvány előírásoknak, míg a vonalkódra ez nem igaz. Az RFID lapkán több információ tárolható és nagy távolságból is olvasható, valamint kisebb a hibalehetősége. Egy időben több címke leolvasására is alkalmas a rendszer. Hátránya, hogy drágább, mint a vonalkódos rendszerek. Szintén hátrány, hogy a rádióhullámok használatának szabályozása nem egységes, így többféle olvasó/író berendezésre is szükség lehet.

A termékazonosítás területén a legfrissebb technológiának a QR-kód (Quick Response) számít, am lényegében egy kétdimenziós vonalkód. Előnye, hogy bármilyen irányból olvasható, nem kell törődni a helyes tájolással. Jóval több adatot tud tárolni, mint a vonalkód: számokból 7089, betűkből és számokból együttesen 4296 karaktert képes tárolni.

Nemzetközi és ingyenesen használható nyílt szabványként való elfogadása is gyorsította terjedését. A QR-kód ugyanakkor nem köthető személyhez, könnyen másolható, sokszorosítható, azaz jogosulatlanul is felhasználható. Erre fejlesztett megoldást a például a magyar Cellum: motion-dynamic QR code alkalmazása egyszerre teszi lehetővé az azonosítást és a jogosultság ellenőrzését. Még online kapcsolat sem kell hozzá,  bármikor és bárhol lehet vele azonosítani a termékeket.

Magyar céghez kapcsolódik a költséghatékony, hamisíthatatlan termékazonosító rendszer kifejlesztése is. A SMark-nak nevezett speciális azonosító a VasBeta Kft. találmánya, amely azonban nem a termékkövető rendszerek igényeit szolgálja ki. Csupán azt mondja meg, hogy az adott termék hamis vagy sem – illetve van egy harmadik eset, amikor az azonosító annyira megrongálódik, hogy nem értelmezhető. A fejlesztésről további részleteket itt olvashat.

Biztonság

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.