Kérdéseink:
1. Hogy szól a blog teremtéstörténete?
2. A kezdeti tervekhez képest miben történt változás?
3. Voltak-e hullámvölgyek, és hogy lehet ezeket átvészelni?
4. Milyen kellemes vagy kellemetlen emlék kötődik a bloghoz?
5. Miként fest a blog jövője?

Sasvári József (Angelday), Plastik Média

1. Mindig is szerettem személyes honlapokat készíteni. Már 1997-ben az akkori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként kiharcoltam, hogy legyen "honlapom" az egyetemi szerveren. Nem volt könnyű, el kellett mennem a Kinizsi utcai informatikai központjukba, és ott mindenféle procedúrától mentesen a kockás kövezeten honlapért folyamodtam.

Mondhatni napi rendszerességgel szerkesztettem a saját hülyeségeimet, aztán jóval később, 2001-ben egy újabb honlapot csináltam, a plastik.hu domainen. A blog, mint új műfaj akkoriban kezdett Amerikában is elindulni, én pedig a kollégáim idegeire mentem, de végül nekem is lett "profi" blogom. Annak még én csináltam a HTML munkáit táblák segítségével. Nagyon szerettem rajta dolgozni, eleinte webes installációkat készítettem.

2. Semmilyen célom nem volt a bloggal. Nagyjából az Index blog.hu beindulásának idején éreztem azt, hogy "jegyzett" termék lett bizonyos körökben. A másik fordulópont az lehetett, amikor édesanyám is elővette, hogy abból tájékozódjon a hogylétem felől, a harmadik pedig az, amikor az öcsémtől kaptam a 32. születésnapomra egy olyan nyomtatott installációt, ahol, mint blogger, jegyez.

Témáját illetve nagyon egyszerű a definíció: mindig arról írok, ami engem aktuálisan érdekel. Bizonyára volt súlypontváltás az évek teltével, de kevéssé figyeltem oda erre. A személyes blogolás alapvető értékének azt tekintem, hogy nincs egy főszerkesztő, aki megmondja, miről kéne írnom. Mivel manapság többen odafigyelnek rá, könnyű kötelezettségeket vállalni, de megfogalmaztam magamnak, hogy nem akarok elmenni abba az irányba sem. Nekem a jóllétem miatt van szükség a blogra, nem másért.

3. Az elején többször is abbahagytam hónapokra, jelenlegi változata 2006 óta üzemel kereshető formában. Mivel a blogom nekem egy olyan kreatív mező, ahol meg tudom valósítani azokat a dolgokat, amiket a hétköznapi és professzionális életben nem, így soha nem éltem meg hullámvölgyként.

4. Sok embert ismertem meg a blogomon keresztül és rengeteg más hozadéka is volt, hogy mást ne mondjak, több, mint egy éven keresztül elég sok hirdetést értékesítettem közvetlenül rajta. Ettől függetlenül a nyilvánvaló jegyek ellenére nem kívánom elvinni a személyes blogomat ebbe a gazdasági irányba, bármilyen furcsának tűnhet is ez most. Ez nekem is egy tanpálya.

5. Mivel a koncepcióm az, hogy a Plastikon csinálom, amit szeretek, nem kényszerít a pénz, nincsenek illúzióim, vagy különféle elvárásaim. A tematikus "szakblogokkal" ellentétben más kategóriába sorolom magam.

Gál Mihály, BKV-figyelő és MÁV-figyelő

1. Annak idején sok panaszt küldtem a BKV-nak a dolgozók viselkedése és a járművek műszaki állapota miatt. Megelégeltem, hogy a közlekedési társaság a panaszokra nem reagál, azokat nem vizsgálja ki. Gondoltam, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül, ezért indítottam egy gyűjtőhelyet, ahol az utasok panaszkodhatnak. Bíztam a nyilvánosság erejében, valamint abban, hogy a BKV vezetői észreveszik végre, hogy az ügyfélpolitika amit folytatnak hibás.

2. Kezdeti terveim igazából nem voltak, az elején még én sem tudtam pontosan, mit szeretnék. A blog indulásakor minden panaszt publikáltam amit kaptam, nem válogattam a levelek között. Mostmár igenis válogatok, és kétszer is meggondolom mit publikálok. Rengeteget tanultam a két év alatt, tudom mivel érdemes foglalkozni és mi érdemel nyilvánosságot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kisebb panaszokkal nem foglalkozom, hisz minden utas észrevétele fontos. A cél változatlan: egy jobb, használhatóbb BKV.

3. Szerencsére sosem éreztem azt, hogy nekem ezt abba kellene hagyni, szerintem szükség van egy ilyen blogra. Ha akarnám sem tudnám abbahagyni a blogolást. Az utasok és az olvasók számítanak rám. Még akkor sem gondoltam arra, hogy abbahagyom, amikor megfenyegettek egy-két poszt miatt.

4. Néhány hónapja egy panasz kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy miért nincs elsősegély-doboz a BKV autóbuszain? A kérdést először a BKV-nak és a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak tettem fel, de válaszukkal nem voltam elégedett, ezért az Egészségügyi Minisztériumhoz fordultam. Kiderült, a BKV-nak felmentése van, mert a társaság járműveihez hamarabb kiér a mentő. A minisztérium egyetértett velem abban, hogy az elsősegély nyújtást akkor is meg kell kezdeni, ha a mentő hamarabb kiér, ezért a BKV felmentését törölték, és az egészségügyi miniszter levélben kérte a közlekedési társaság vezérigazgatóját, hogy minden autóbuszt szereltessen fel elsősegély dobozzal.

De arra is volt már példa, hogy a BKV kikérte az olvasóim véleményét egy fejlesztés előtt. Ennek köszönhető többek között az angol nyelvű utastájékoztatás a Combino villamosokon. Az ilyen siker sztorik azok, amik miatt megéri csinálni a blogot, még akkor is, ha rengeteg munka van vele.

5. A bejegyzések száma szerintem változatlan marad. Napi 2-3 bejegyzés az, amit az olvasók –ahogy én mondom- fel tudnak dolgozni. Felesleges többet posztolni, mert egyik bejegyzés lenyomja a másikat, és végül egyik sem lesz rendesen kivesézve. Egyébként nem szoktam előre tervezni, így sosem ér csalódás, ha valamit esetleg nem sikerül megvalósítani. A blogot eddig is az olvasók, az utasok visszajelzései, kritikái alapján formáltam, tehát ez a későbbiekben is így lesz.


Mautner Zsófi, Chili & Vanília

1. A Chili&Vanília gasztroblogot 2005 szeptemberében indítottam el, különösebb cél és vízió nélkül. Akkor még Brüsszelben dolgoztam, és egyszerűen rengeteg mondanivalóm akadt a hobbimról, aminek közlésére a blog kiváló formának bizonyult. Akkoriban még nagyon kevés magyar nyelvű gasztroblog létezett, az első fecskék között voltam.

2. Nem voltak a bloggal különösebb terveim, és ami végül lett belőle, az minden várakozásomat felülmúlta: ami ártatlan játszótérnek indult, az egy egészen új pályává nőtte ki magát. A blognak és az általa jött megbízásoknak és lehetőségeknek köszönhetően 2009-ben pályát váltottam, feladtam a nemzetközi EU-s karrieremet, ma már hivatásszerűen csak gasztronómiával foglalkozom. Számomra a mai napig az az egészben a legnagyobb csoda, hogy az ember ül négy fal között, egy számítógép előtt, és a nullából, pénz és kapcsolatok nélkül felépít egy karriert. 

A blog tartalma az indulása óta tulajdonképpen nem változott. Mind a fókusza mind a stílusa azonos maradt. A számos hivatásos munka miatt manapság talán nehezebb a rendszeres frissítése, hiszen ma ezekkel az írásokkal keresem a kenyerem. A nagyobb olvasótábor nagyobb felelősséggel is jár, saját magam szórakoztatásánál ez már jóval több.

3. Soha, egyetlen percre sem bántam meg a létrehozását. Nagyon fontosnak tartom, hogy a blog írása soha, egyetlen percig se legyen kényszer. Ha szünetre, feltöltődésre, távolságra van az embernek szüksége, arra időt kell szánni, és nem szabad érte szabadkozni. Ha egyetlen másodpercre is tehernek érezzük, azonnal abba kell hagyni.

4. A blog működtetése sok munka és idő, de alapvetően csak pozitívumokkal jár. Az esetemben elég nyilvánvalóan: a blognak köszönhetően ma a szenvedélyemnek és a szenvedélyemből élek, a szakma krémjével tudok együtt dolgozni. A blog által egyébként rengeteg emberrel ismerkedtem meg, születtek belőle munkakapcsolatok, munkák és szép barátságok is.

5. A blog jövőjét tekintve, nincsenek távlati terveim, szeretném az eddigieket folytatni. Decemberben jelenik Stahl Judit segítségével a blog alapján készülő szakácskönyvem, az elkövetkezendő időszakban ez szükségessé tehet néhány változtatást a blog struktúrájában, mivel a könyvhöz szorosan fog kapcsolódni. Talán most már lehetővé teszem a hirdetéseket is, amelyektől eddig elzárkóztam. Jó lenne élni a számos technikai lehetőséggel is (videó, hangfelvétel, stb.), amelyek a blogot még színesebbé és személyesebbé tudják tenni.


Merényi Dániel, Napirajz

1. A napirajz eredetileg egy e-mail lánclevél volt. Azaz a rajzokat én küldözgettem, először a barátaimnak, aztán azoknak, akik kérték. Egy idő után ez a lista már több mint száz nevet tartalmazott. Majd egyre többet. Végül célszerűbbé vált "feltenni a netre" a rajzokat, ahol bárki megnézhette őket. Sőt, a régebbi rajzokat is megtalálhatta bárki, olyan valaki is, aki az elsőkről még lemaradt. A blog forma adta magát, egyszerű, gyors és pont annyit tud, amennyire szükségem van.

2. A mai ismertségét és népszerűségét én sohasem reméltem, sőt, nem is ambicionáltam. A kezdeti hónapok engem is megdöbbentettek, hogy mennyire gyorsan terjed a blog híre és ugrik meg napról-napra a látogatók száma. Tervem - olyan igazi - nekem sohasem volt a Napirajzzal, ment a maga útján és szerintem jót is tett neki, hogy nem próbáltam meg terelgetni semerre sem. Most is csak rajzolom és feltöltöm.

3. Pár szakasza volt az életemnek, amikor nem sikerült igazán vicceseket rajzolni, mert a kedvem sem volt túl jó. Volt olyan is, amikor azt éreztem, önmagamat másolom, ami eléggé kijózanító felfedezés volt. Ezekből a hullámvölgyekből a törzsgárda szeretete és türelme segít kilábalni. Nem hagyhatom őket cserben! :)

4. A legnagyobb pozitívum, hogy az ember valóban egy önmaga által teremtett népszerűséget, sikert élvez. Ez hihetetlen érzés.

5. Azt szeretném, ha még sokáig menne a napirajz és maradna együtt a közösség, ami köré alakult.


Korábbi cikkünk a témában:
Blogokból üzlet - az első fecskék