Június 16-án tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Open Academy előadássorozatot a Balabit. A keretek a szokásosak. A helyszín a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem Q épületében található Simonyi Károly előadóterem. Mivel a program késő délután, 17 órakor kezdődik, a szakemberek munka után is be tudnak csatlakozni az előadásokba. Az előadásokba bármikor be lehet kapcsolódni.
Fókuszban a szoftverfejlesztés
A program a szoftverfejlesztésre fókuszál. A nyolc félórás előadásban változatos témák kerülnek terítékre.
Az első előadást Erdődy-Nagy Zsombor tartja. A Skyscanner szenior fejlesztője arról beszél, hogy miként működik a funkcionális reaktív programozás Android platformon. Konkrét példákon mutatja be az xJava könyvtár alkalmazását a Skyscanner Android alkalmazásaiban, és bemutatja ennek lehetséges buktatóit is.
Paulik Beáta tréner más oldalról közelít a fejlesztéshez, azon belül is az agilis módszertanhoz. Azt mutatja be, hogy az agilis módszerek hogyan segítik elő a kiegyensúlyozott agyműködést és ezáltal a hatékony munkavégzést.
A Balabit két szoftvermérnöke, Zana László és Tamás Csaba az Angular 2-ről, a nyílt forráskódú webes alkalmazás-keretrendszer tavaly megjelent második kiadásáról tartanak előadást. A két szakember a kezdetektől követte az Angular 2 fejlesztését. Eddigi tapasztalataikat osztják meg a hallgatókkal.
Miért lehetetlen megbecsülni egy szoftver fejlesztési költségeit? Vagy ez csak ügyes menekülőút a költségek elszállásakor? Ulbert Attila, aki product owner pozícióban dolgozik az Ericssonnál, saját tapasztalatait és a szakirodalom állításait veti össze fél órában.
A tesztelés szerepéről Pfeiffer Szilárd, a Balasys fejlesztési vezetője beszél. Arra az alapkérdésre próbál választ adni, hogy a tesztelés valóban az igazságot mutatja-e meg a készülő termékről. Szendi-Varga János (Nextent) a StackOverflow rejtett összefüggésit tárja föl, míg Benke Tibor szoftvermérnök (Balabit) a Rust programozási nyelvről beszél majd. A programot Ferenczy Bálint és Szekeres Barnabás előadása zárja egy ma már megkerülhetetlen témával: a UX- és frontend-tervezés és -fejlesztés problémáit mutatják be a Wizz Air idén megújult honlapjának elemzésén keresztül.
Az előadások 17 órakor kezdődődnek, és a részvételhez mindössze regisztrálni kell itt.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?