Dél-Koreában megkapta az utcákon való teszteléshez szükséges állami engedélyeket a leginkább okostelefonjairól ismert gyártó gépjárműve.

Csak annak meglepő, hogy az okos, önmagukat irányítani képes autók piacára is bemerészkedik a Samsung, aki nem követi figyelemmel a dél-koreai elektronikai konszern építkezését. A csebol-birodalom ugyanis már tavaly ősszel szemet vetett az egyre inkább pezsgővé váló piacra, hogy olyan szereplőkkel keljen versenyre, mint az Elon Musk alapította Tesla vagy a - saját gyártású autóról nemrég lemondó - Google.

Indulhat a tesztelés!

A telefonokban már nincs több szufla, a dél-koreaiak 8 milliárd dollárért vásárolják be magukat az okos autók piacára, írtuk tavaly novemberben. Bár a Harman nevéről évtizedek óta a mikrofonok, fülhallgatók vagy hangfalak juthatnak a legtöbb felhasználó eszébe, a társaság az autós elektronikai cikkeken túl az okos járművek (connected car) piacán is jelen van, olyannyira, hogy manapság már 7 milliárd dolláros éves forgalmának kétharmad része származik ebből az iparágból.

Az akvizíció önmagában még csak az első lépés afelé, hogy a Samsung ezen a piacon is tényezővé váljon, de önmagában egyáltalán nem elegendő. Nemrég azonban a következő fázisba lépett a vállalat: a dél-koreai kormányzattól engedélyt kaptak arra, hogy önvezető autóikat a közutakon tegyék próbára. Az elbírálásban illetékes helyi minisztérium egyébként eddig nagyjából 20 ilyen engedélyt adott ki, elsőként a Hyundai szerezte be a szükséges papírokat.

Utóbbi vállalattal együttműködésben vág bele a tesztelésbe a Samsung. A Hyundai - melynek autós appja nemrég szorult frissítésre - egyik autóját szerelik fel saját érzékelőikkel és moduljaikkal, illetve természetesen tanulásra képes mesterséges intelligenciával, melyek révén a jármű megtanulhatja, hogy miként reagáljon bizonyos közlekedési helyzetekre, beleértve például a rossz időjárást is. Ebben segíti a Samsungot a Harman révén megszerzett know-how.

Beszállítói szerepkör

Egy, már létező autó önvezető fejlesztések tesztelése céljából való felhasználása nem ismeretlen húzás; a legtöbb, ezen a téren szárnyait bontogató vállalat – saját autóipari fejlesztői és gyártói kapacitás híján – élt már ezzel a lehetőséggel. Az önvezető technika így nem csak olcsóbban tesztelhető, de nagyobb eséllyel válik gyártófüggetlenné, vagyis eladhatóvá akár több, a gépjárműiparban fontos piaci szereplőnek.

A Delphi például egy Audi Q5-öst használ ebből a célból, miközben a Waymo egyész flottával rendelkezik Chrysler Pacifica minifurgonokból. Ebbe a sorba lép be a Samsung a Hyundai segítségével.

Említést érdemel, hogy a Hyundai emellett komoly energiákat fordít saját megoldása létrehozásához. A vállalat direkt ezen célból összeépített Ioniq nevű koncepcióautója már több autókiállításon is bemutatkozott. Meglepően hasonlít egyébként a sorozatban gyártott Hyundai autókra, mivel a gyártó zömében már meglevő panelekből építkezett. El akarta ugyanis kerülni, hogy prototípusa egy középiskolai kutatási projekt amatőr báját sugározza.

Már nem a telefon a menő

A Samsung újabb pozíciókat akar szerezni az internetre csatlakozó járművek rohamosan növekvő üzletében, újabb lábat növesztve magának az okostelefonos biznisze mellé. Ilyen befektetés volt korábban az elektromos autókat fejlesztő BYD felvásárlása, és ilyen lett volna a Fiat Chrysler felsőkategóriás autóalkatrész-gyártó leányának (Magneti Marelli) megszerzése is, amivel kapcsolatban azonban kútba estek a hónapok óta zajló tárgyalások.

A cég felismerte, hogy az okosautók szegmensében a saját erejéből soha az életben nem válhat piacvezetővé. Van ugyanakkor 70 milliárd dollárnyi készpénze, amiből alaposan megtámogathatja a növekedést. Bár egy 8 milliárd dolláros akvizíció önmagában is figyelemre méltó dolog, a jelentőségét most tovább növeli, hogy az a legnagyobb értékű tengerentúli cégfelvásárlás a Samsung eddigi történetében. 

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.