Biztosra megy a dél-koreai gyártó, a csúcsminőséget képviselő japán üzemekhez fordult utánpótlásért.

Azt várnánk, miután kétszer is akkumulátorproblémákba fut egy okostelefongyártó, kénytelen a portfoliója zászlóshajójának szánt készülékeket duplán visszahívni, sok milliárd dolláros kiadást okozva ezzel magának, nem is beszélve a presztízsveszteségről, szóval azt várnánk, hogy ez a balszerencse-sorozat bármelyik vállalatot megrengetné. Nem így a Samsungot, mely még így is növelni tudta a profitját.

A nagyvállalat üzleti jelentése szerint az elmúlt egy évben közel 202 ezer milliárd von forgalmat bonyolított, ami éppen csak egy hajszállal több, mint a 2015-ös szint. Ettől függetlenül a jövedelmezőségen sikerült sokat javítani. A bruttó profit, az üzemi eredmény és a nettó nyereség egyaránt felfelé ível. Utóbbi számszerűleg 22 700 milliárd von lett, ami a tavalyelőtti 19 500 milliárdhoz képest 19,2 százalékos növekedést jelent.

Nem meglepő módon az alulteljesítő részlegek között találjuk a mobilos divíziót. A kigyulladó készülékek annak rendje és módja szerint felperzselték a cég harmadik negyedéves profitját, ám az összkép már itt sem annyira vészes. A mobil részleg forgalma csak 3 százalékkal esett, amiben ráadásul az okostelefon-piac globális telítettsége is szerepet játszhatott.

Akkupara

Persze nem lehetne ennyire sikeres a Samsung, ha nem lenne képes tanulni hibáiból. Beszámolók szerint a dél-koreaiak beszállítót váltottak; az új partner már Japánból származik. A helyi Han Kyung híroldal értesülései szerint a Murata Manufacturing Company lehetett a szerencsés, a Samsung velük szerződhetett a Galaxy S8 okostelefonok akkumulátorainak legyártásáról.

A beszállító leváltásával a dél-koreai vállalat elkerülheti a tavaly őszi blamázs megismétlődését az előttünk álló néhány hónapban bemutatkozó Samsung Galaxy S8 esetében. Ha ugyanis vissza akarják szerezni az Android platformot kedvelők bizalmát, akkor még egy hasonló fiaskót nem követhetnek el az elektronikai konszernnél.

Nem a beszállító cseréje volt az egyetlen változás ezen a téren. Amint arról a vállalat beszámolt, nyolcpontos akkumulátor-ellenőrző eljárást foganatosított, hogy megakadályozza a Galaxy Note 7 esetén felmerült problémák kialakulását.

Japán technológiával

A Murata Manufacturing még tavaly vásárolta fel a Sony akkumulátorgyártó leányvállalatát; ezzel az akvizícióval a japán gyártó lehet az ellátási láncban a második a Samsung SDI után. Utóbbi a dél-koreaiak saját akkugyártó részlege, melynek gyártási hibás termékei robbantották ki a Note 7 első akkumulátorproblémáját. Az általuk készített energiatároló telepeket aztán a kínai Amperex Technology termékeire cserélték, melyek utóbb szintén hibásnak bizonyultak.

A Samsung nem kívánta hivatalosan kommentálni a Han Kyung értesüléseit.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.