Az Apple kezdte, de valószínűleg a Google fejezi be a Flash ellen vezetett, immár hatalmas ellenzéki szövetséggé duzzadó keresztes hadjáratot. Az Adobe biztonsági és energiafelhasználási problémákkal küzdő multimédiás formátumát hamarosan a keresőóriás hirdetési rendszere sem fogadja majd el.
Bezár a bazár
A Google tegnapi hivatalos bejegyzése szerint a cég display hirdetéseket kiszolgáló rendszere záros határidőn belül teljesen átáll a HTML5-alapú reklámokra. A döntés magyarázataként természetesen az ügyfelek minél teljesebb körű kiszolgálását jelölték meg, hiszen a Flashsel szemben a HTML5 kiválóan megjeleníthető mindenféle felületen, legyen az okostelefon, táblagép vagy éppen hagyományos számítógép.
A menetrend szerint idén június 30-ától sem az AdWords, sem a DubleClick Digital Marketing rendszere nem fogadja a Flash-alapú tartalmakat. Majd egy újabb féléves periódust követően, jövő év január 2-ától már a korábban feltöltött Flash-reklámok sem fognak futni a cég hirdetési platformjain. Egyetlen kivételt a videós hirdetések jelentik, azokra - egyelőre - nem vonatkozik a szigorítás.
A Google már több éve azon munkálkodik, hogy ügyfeleit a sokkal problémamentesebb új formátumra állítsa át. Ennek érdekében eszközöket, konvertáló megoldásokat és támogatást is nyújt partnereinek. A szolidabb terelgetés mellett azonban erőteljesebb akcióktól sem riad vissza a vállalat céljai elérése érdekében. Ennek ékes példája volt a tavalyi bejelentés, miszerint a Chrome böngésző ősztől nem indítja el automatikusan az oldalakon elhelyezett Flash-alapú reklámokat.
Mindenki egy ellen
Ahogy a bevezetőben utaltunk rá, a Flash elleni harcot nem ma kezdték. Steve Jobs sosem a finom diplomáciai manővereiről, vagy éppen a kompromisszumokra való törekvéséről volt híres, de jó pár évvel ezelőtti húzása, miszerint egyszerűen kihajította a Flasht a mobil Apple-eszközökről, sokakat váratlanul ért. Az idő viszont az azóta elhunyt Apple-vezért igazolt. Egyre többen és több helyről kezdték támadni a biztonsági kockázatoktól hemzsegő, mobilon nehezen kezelhető rendszert.
A Mozillának például szintén tavaly nyáron lett elege, és a Chrome-hoz hasonlóan leállította a Firefoxban az automatikus indítást. Szintén beszédes, hogy a Cisco évközi biztonsági jelentésében a Flasht nevezték meg az egyik legnagyobb problémának, amivel a védekezésért felelős szakembereknek meg kell küzdeniük. De említhetjük a Facebookot is, ahonnan először a biztonsági főnöktől érkezett a Flash mögött álló Adobe felé egy erőteljes felszólítás a technológia mihamarabbi kivezetésére, majd nem sokkal később a tőzsdefelügyelethez eljuttatott jelentésében a cég már a bevételeket veszélyeztető rizikófaktorként utalt a technológiára.
Mind közül talán a legjelentősebb azonban az IAB, azaz az Interactive Advertising Bureau ugyancsak 2015 nyarán hozott döntése. Az online hirdetések iparági szabványait meghatározó testület új tervezete ugyanis már a HTML5-t favorizálja a Flash kárára. Erre erősít most rá egy nagy adaggal a Google azzal, hogy végleg bezárja a kaput a rendszer orra előtt, amelynek elkerülhetetlen pusztulását nagy sokára már maga az alkotója is beismerte.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak