Rendszerüzemeltetőket vár a Balabit november 29-én a BME Q épületében lévő Simonyi Károly előadóterembe. A tizenkettedik Open Academyn ismét ingyenesen tanulhatnak az érdeklődők.
Az előadásokat ismert szakemberek, valamint az rendezvénysorozat körül kialakult mintegy 2500 fős közösség legfelkészültebb szakemberei tartják.
Amiért érdemes elmenni
Több előadás foglalkozik majd aktuális biztonsági kérdésekkel. Az MRG Effitas technológiai igazgatója, Balázs Zoltán (a fenti képen), aki a DEFCON első magyar előadója volt, de az Etical Hacking és a Hacktivity konferencián is nagy sikert aratott, a manapság egyre gyakrabban problémákat okozó zsaroló vírusokról tart előadást. Czanik Péter, a Balabit szakértője, a naplózó infrastruktúrák skálázásához ad hasznos tanácsokat, míg a népszerű blogger, Csizmazia-Darab István a botnetekkel kapcsolatos legfrissebb kutatásokból ad ízelítőt.
Erős vonalat képvisel a nyílt forráskód is. Simonné Kovács Ágnes a Windows és a Linux kereszteződéséről, Czakó Krisztián, a Linux Akadémia vezetője pedig két kedvence, a CoreOs és az Alpine üzemeltetési finomságairól beszél majd.
Hazánkban még keveseb használják, de a felhő terjedése miatt fontos terület az OpenStack. A nyílt forráskódú felhős megoldás jövőbeni fejlesztési irányairól két szakavatott előadó beszél majd: Hernádi Ferenc, a Ustream munkatársa, és Vígh Zoltán, a Nextent üzemeltetési vezetője.
Hiánypótlónak ígérkezik dr. Horváth Katalin ügyvéd előadása. Olyan témáról beszél, melyre ritkán térnek ki az üzemeltetési képzések, pedig legalább annyira fontos, mint a technológia: milyen csapdák lehetnek egy supportszerződésben?
Az első elődás 17 órakor kezdődik. A tudásért most fizetni nem, csak regisztrálni az Open Academy oldalán, ahol a pontos program is megtalálható.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak