A biztonság és a hatékonyság mellett a magánfelhőre átállni tervező vállalatok számára a legfontosabb kérdés az, hogy mennyibe kerül a struktúra kialakítása (Total Cost of Ownership vagy TCO – teljes birtoklási költség), illetve miként és mennyi idő alatt térül meg a befektetés (Return On Investment vagy ROI – befektetésarányos megtérülés). Egyáltalán nem egyszerű pontos becslést adni, sőt néhány szempontot figyelmen kívül hagyva vagy elnagyolva a várt költségek akár a duplájára is nőhetnek.

A téma május 5-6-án, a CIO Hungaryn is terítékre kerül. Hamarosan elkészül a konferencia teljes programja.

Ennek oka, hogy igen összetett kérdést kell megválaszolni anélkül, hogy egy nagy adathalmaz segítene az egyes függőségek és szempontok egzakt meghatározásában. Például ugyanazzal a rendszergazda-csapattal ki lehet szolgálni 100 vagy 150 szervert is, de vajon 200 szerver esetében is helyt tudnak-e állni? Vagy egy másik, nehezen eldönthető kérdés: a jelenleg 20 százalékos kihasználtsággal futó IT-infrastruktúra privát felhővé alakítással mekkora terhelésnövekedést lesz képes még stabilan kiszolgálni? Kétszerest? Ötszöröst? Netán akár tízszerest is?

A megtérülés lencséjén keresztül

Ahhoz, hogy kifizetődő legyen a magánfelhőre való migráció, három fő szempontot érdemes figyelembe venni. Egyrészt szükség van egy kiváltó eseményre, ami ténylegesen beindítja az átállás folyamatát. Másrészt érdemes inkább forgatókönyv-elemzéssel (scenario analysis) vizsgálni az átállást az életciklus-modellezés (lifecycle modelling) helyett. Végül pedig nem árt alkalmazni a 80/20-as szabályt a költségek legmesszemenőbbekig való figyelembevételével. (Ez a Vilfredo Pareto olasz közgazdászhoz köthető elv – Pareto-elv – általánosságban azt írja le, hogy a következmények 80 százaléka az okok 20 százalékára vezethető vissza.)

Nézzük kicsit közelebbről, milyen eseményre érdemes alapozni a folyamat elindítását! Leegyszerűsítve az a jó kiindulási pont, amikor már „fáj”: azaz nem csupán „kellene”, hanem már „szükség van rá”. Ilyen helyzetekben lehet ugyanis a legjobb ROI-t produkálni. De lássunk néhány példát, mi is számít jó beszállási pontnak!

A „Hamarosan elfogy a hely az adatközpontban/szerverteremben” vagy a „fél évig is eltarthat az IT-környezet kialakítása/bővítése” kondíciók egyértelműen jelzik a váltás szükségességét. Emellett a működési költségek csökkentésének vagy az IT-infrastruktúra hatékonysága fejlesztésének igénye is jó beszállási pont lehet.

Alapozzunk arra, amit tudunk

Életciklus-modellekre alapuló ROI-kalkulációval igencsak hosszúra nyúlhat a megtérülés. Ha a megtérülés 1-3 évnél többet igényel, akkor valószínűleg bele sem vág a vállalat; a legjobb helyzet az, ha egy éven belül visszajön a befektetés értéke.

Éppen ezért érdemes megvizsgálni a különböző forgatókönyveket, melyek alapvetően három esetet vázolnak fel. „Business as usual”, azaz minden megy tovább úgy, ahogy eddig; „Nagyban gondolkodni”, vagyis a felhő melletti teljes elköteleződés; végül pedig ott az „arany középút”, a gyakorlatias – egyben leggyakrabban alkalmazott – megközelítés, a hibrid rendszerek létrehozása.

Csak úgy lehet jó döntést hozni, ha mindegyik forgatókönyv pénzügyi háttere (az implementációs és működési költségeket is figyelembe véve) elkészül.

Időigényes feladat az adatbázis és működési modellek létrehozása, ráadásul elkészültük idejére már akár el is avulhatnak. A ROI-elemzéshez tehát érdemes inkább a meglévő információkra alapozni, elsősorban azokra az információkra, melyek közvetlenül érintik az üzletmenetet. Ilyenek a hardverköltségek, az eszközök karbantartási terhei, a szoftverlicencek, az emberi erőforrásokkal kapcsolatos feladatok, a fejlesztés/testreszabás/rendszerintegráció témaköre.

"Beágyazott" költségek

A felhőre való átállás nem csupán hardverszempontból fontos döntés, a szoftveres ökoszisztémát is fel kell készíteni a magánfelhőben való működésre. Ennek valódi költsége nehezen meghatározható, hiszen olyan „beágyazott” tételeket tartalmaz, mint a szerverek, operációs rendszerek, a hálózat, az elektromosság költsége, személyi kiadások és így tovább.

A kérdés az, hogy a migráció vajon segít-e redukálni ezeket a kiadásokat. Egy részük könnyen felmérhető, de azt például nehéz forintosítani, hogy mekkora infrastruktúrát igényel pontosan néhány egyedi felhőalkalmazás együttes terhelése. Ezek rosszul történő felmérése pedig gyorsan költségtervezési problémákhoz vezethet – egy McKinsey felmérés szerint akár 25 százalékkal is többe kerülhet emiatt a szolgáltatás a tervezetthez képest.

Végül nem árt figyelembe venni az olyan „puha” tényezőket a befektetés megtérülése kapcsán, például a felhő által elérhető rugalmasabb működést vagy gyorsabb piacra lépést. Ugyan nehezen definiálható értékkel bírnak, de a migrációról való végső döntés meghozatalában kritikusak lehetnek.

A magyar kkv-k nyilvános felhőt használnak

A magán- és a nyilvános felhőre való átállás tervezése a megtérülést tekintve lényegében ugyanazokkal a kihívásokkal küzd. A magánfelhők itthon alapvetően a nagy távközlési cégek játszóterének számítanak, a magyar kkv-piac a nyilvános felhő irányába tart.

Két további trend is megfigyelhető. Régóta működő vállalkozások esetén szinte mindig valamilyen hibrid-felhő megoldás születik, ami egyben a felhő tanulási folyamatának lehetőségét is biztosítja. Ezzel szemben – minimális vagy teljes mértékben hiányzó saját IT-infrastruktúra okán – a startupok szinte biztosan kihagyják a hibrid állapotot, és rögtön elköteleződnek a cloud mellett.

Következő cikkünkben valós, hazai példákon keresztül vizsgáljuk meg ezeket a helyzeteket.