A vállalati szektorban az IT szinte kialakulása óta küzd a gyártói kényszerkötődéssel (vendor lock-in). Minden IT-vezető számára ismerős a helyzet, amikor negyedév vagy félév vége előtt megjelenik a gyártó kereskedelmi képviselője, és barátságosan elbeszélgetnek az aktuális időjárásról, majd szóba kerül a használt licencek mennyisége és a licencszerződés "128/a/12/IV" pontja – amit néha a lap élére nyomtatnak –, amely az előző években senkinek nem szúrt szemet, azonban most hirtelen emiatt kell újabb licenceket vásárolni. Vagy esetleg egy hirtelen üzleti igényváltozás esetén le kéne cserélni egy (akár nem is üzleti) alaprendszert, de a migráció költsége jelentősen meghaladná a pénzügyi döntéshozók által jóváhagyott kereteket, akik persze nem is értették-értik, hogy miért kéne lecserélni a megszokott gyártót.

Ez a helyzet (is) eredményezte sok helyen az informatikai szervezetek „erősen trend követő” magatartását, hiszen az alaprendszerek fenntartásánál valódi, nagy innovációt szinte sose lehetett alkotni, alkalmazni. A személyek alkalmazkodtak, és az IT-szervezet is alkalmazkodott.

És akkor jött a felhő...

És akkor megérkeztek a felhők, és hozták magukkal a kiterjedt árnyinformatikát. Az üzlet ugyanis pörgött, és az üzleti vezetőket nem igazán érdekelte, hogy az IT lassú, ők azonnali eredményeket akartak. Persze jellemzően csak rövid távban és meglehetősen szűk látókörűen hozták meg a döntéseiket.

Ezek után az IT is felpörgött. Nagyon sok vállalatnál az IT stratégia részévé tették a felhősödést. Azokkal a vállalatokkal itt most nem foglalkoznék, melyeknél a felhőstratégia a minél hatékonyabb tiltásban nyilvánult meg. Bár az kétségtelenül igaz, hogy nem minden vállalatnak, iparágnak éri meg a felhő használata, sokan olyanok is tiltakoznak, ahol annak nincsenek sem műszaki, sem biztonsági, sem gazdasági okai.

Szabadulni a gyártók béklyójából

A felhők egyik igen sokat hangoztatott szlogenje az volt, hogy megszabadítja a szervezetet a korábbi gyártói kötődéstől. Ez jól hangzott, hiszen ez volt az, amitől minden informatikai vezető tartott, mivel erősen emelte a működési kockázatot és költséget.

És mit hozott a felhő? Az AstraZeneca CIO-ja, David Smoley a 2015-ös AWS Re:invent konferencián  így summázta: "A gyártói kényszerkötődés mindig is gond volt és az is maradt. Napjaink vezető felhőszolgáltatói a holnap dinoszauruszai." Így célszerű már most felkészülni arra, hogy miként lehet "felhőfüggetlen" informatikai megoldásokat készíteni.

A felhő korszaka előtt sok céggel kialakult gyártói kényszerkötődés: a vállalatok informatikai szempontból erősen függtek az IBM-től, a Microsofttól, az Oracle-től, az SAP-tól, a VMware-től, hogy csak a legnagyobbakat soroljuk. A felhő azonban új szereplőket hívott fel erre az amúgy is népes szereplőgárdát felvonultató pódiumra. A felhőpiacon például jelenleg az Amazon Web Service (AWS) a legmeghatározóbb szereplő. A Gartner szerint az AWS nagyjából tízszer nagyobb számítási kapacitással rendelkezik, mint a következő 14 szolgáltató összesen.

Ez nagyon kellemes lehet a gyártók szoros öleléséből a felhőbe menekülő vállalatoknak, csakhogy ekkora piaci dominancia akár veszélyessé is válhat. A fent említett konferencián többen hangoztatták, hogy jelenleg az AWS egy jóindulatú uralkodóként viselkedik, és aszerint vezeti, fejleszti a nyilvános felhőpiacot. Ám legalább ugyanennyien adtak hangot azon véleményüknek is, hogy nagyon-nagyon keskeny az a határ, ami elválasztja a jóindulatú egyeduralkodót a sima diktátortól.

Az adatok tömegvonzása

A felhőszolgáltatások esetén egy új fogalmat kell megtanulnunk, ami nagyon fontos a méretnövekedés megértésénél. Ez pedig az adatok tömegvonzása (gravity of data).

Gazdag Ferenc

Jelenleg az IFUA Horváth & Partners CIO-ja. Az IVSZ adatközpont és felhő munkacsoportjának egyik motorjaként nagy szerepe volt a magyar nyelvű felhő-fogalomtár elkészítésében. Korábban a NISZ chief architectjeként a kormányzati IT projektek felhő- és infrastruktúratervezéséért felelt..

A korábbi informatikai megközelítésénél nem jelentett kérdést, hogy a vállalat minden (elektronikus) adatvagyona bent van a gépteremben, és amelyik rendszer használni akarja, annak be kell költöznie valamelyik szerverre. Nos, nincs ez másként a felhőben sem.

Minél több adatot helyez el az igénybe vevő valamely felhőszolgáltatásban, annál nagyobb lesz az adott szolgáltatás gravitációs vonzóereje, azaz annál könnyebben dönt a felhasználó arról, hogy a következő rendszerét is ugyanabba a felhőbe helyezze el. Ráadásul döntése  majdnem független attól, hogy az technikailag és gazdaságilag a legjobb megoldás-e.

Így feltehetjük a kérdést: valóban szabadulást jelent a felhő a gyártói kényszerkötődésekből?

A rövid válasz: inkább nem.

Ha azonban árnyaltabb választ szeretnénk adni, nem ennyire egyértelmű a helyzet.

IaaS, PaaS, SaaS – mindnél más a helyzet

Először is meg kell néznünk, hogy valójában mire is használjuk a felhőt. Amíg a felhőszolgáltatót néhány órára-napra vesszük igénybe, azaz valóban a rugalmasságát, a használatalapú számlázását használjuk ki, akkor nem okozhat különösebb gondot a váltás, így ekkor nem beszélhetünk szolgáltatói kötődésről. Ha azonban az esetek nagy részében egy állandó, stabil terhelésre és rendszermennyiségre veszik az ügyfelek igénybe, ekkor már inkább egy adatközpont számítási és tárolási kapacitása bérlésének tekinthető, esetleg némi kiszervezett üzemeltetéssel és szoftver-előfizetéssel. Ebben az esetben a havi díjak láthatók, azonban az elköltözés díja – pl. a hálózati átviteli díj, a rendszer újraépítésének díja – már nem. Ez utóbbiakkal csak akkor fog az ügyfél szembesülni, amikor meg akarja csinálni.

Infrastruktúra szintű szolgáltatások esetén nincs olyan komoly technológiai gond. Platform és szoftver szintű szolgáltatásoknál viszont már sokkal nagyobb kihívásokkal szembesül az ügyfél egy költözés esetén. Ilyenkor már akár architekturális változásokat is létre kell hozni, mert az egyik adatbázis-kezelőből migrált adatok nem működnek a másik adatbázison ülő folyamatkezelő-motorral együtt.

De mi akkor a megoldás? Ezt foglalom össze cikkem második részében.