A Wii U eladások meg sem közelítik a várakozásokat, így a Nintendo tetemes veszteséggel zárja az évet.
Hirdetés
 

Miközben a Sony és a Microsoft sokmilliós értékesítési adatokról számolnak be az újgenerációs konzoljaikkal kapcsolatban, addig a kisebbik rivális komoly problémákkal küzd. A Nintendo új fejlesztésű Wii U játékgépe még csak közelébe sem került a kifejezetten optimista várakozásoknak, de a 3DS kézi konzol sem teljesített túl jól.

Nintendoom: alulmaradtak a nagyokkal szemben

A korábban közzétett jóslatokhoz képest a Nintendo negatív irányba módosította a pénzügyi előrejelzéseket, mely szerint a japán gyártó 336 millió dolláros üzemi veszteséggel számol a márciusban záruló pénzügyi évben. A vezetőség eredetileg 9 millió Wii U és 18 millió 3DS eladásával számolt, ezzel szemben a mostani várakozások szerint az előbbiből várhatóan mindössze 2,8 millió darabot sikerül értékesíteni március végéig, ami masszív, 69 százalékos esés a tervekhez képest. A 3DS esetében sem sokkal jobb a helyzet, mivel e termék esetében is csak 13,5 millió eladott konzollal számolnak.

Nintendo Wii U: nem rúghatott labdába

Az eredmények ilyen jellegű alakulása nem lepte meg különösebben a piacot, hiszen a Nintendo célkitűzéseinek eleve nem volt sok köze a valósághoz. Satoru Iwata a vállalat elnöke külön közleményt is megfogalmazott az eredmények magyarázása céljából, amiben kitér arra, az év végi akciók során árleszállításokkal, kedvező csomagajánlatokkal, és új játékokkal igyekeztek felkelteni az érdeklődést, ami csak részben sikerült. Viszont az értékesítési célszámok így is messze elmaradtak a várakozásoktól, ami (noha erről az elnök nem tesz említést) elsősorban a PlayStation 4 és az Xbox One piacra lépésének köszönhető.

Itt is a mobil lenne a megoldás?

A konzolpiac a Sony és a Microsoft párharcáról szólt tavaly év végén, amiből végül a japánok jöttek ki győztesen. A novemberben elindult értékesítés után az első napokban mindkét gyártó egy milliós eredményekről számolt be, 2014 elejére az Xbox One-ból 3 millió felett adtak el, míg ez a szám a Sony esetében 4,2 millió. A karácsonyi szezont tehát a Sony nyerte, de a teljes kép érdekében azt hozzá kell tenni, hogy míg a PS4 52 országban kapható, addig az Xbox One a kezdetek óta mindössze 13 országban vásárolható meg.

A Nintendo számára tehát ez a piac lejátszottnak tűnik, éppen ezért nem különösebben meglepő, hogy az egyébként rendkívül konzervatív cég új üzleti modell bevezetését fontolgatja. Ennek első jele Satoru Iwata tegnapi sajtóbejelentése, mely során az elnök úgy nyilatkozott, hogy „Az okos készülékek terjedésének ismeretében természetesen mi is vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy ezek az eszközök miként segíthetnék a mi üzletünket. Ezt azonban annyival nem intézhetjük el, hogy Mario megjelenjen a mobilok képernyőin.„ Azt még nem lehet tudni, hogy ez valós nyitást jelentene-e a mobilplatformok felé, mivel eddig a cég határozottan elzárkózott a játékok saját hardverereken túli megjelenésétől.

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.