Három jelentkezővel kezdi meg a NISZ Zrt. a tárgyalásokat a GSM-R rendszer szállítására. A Nokia Siemens Networks egyedül dolgozna, a Kapsch az MVM-mel, a SELEX pedig a Huawei-jel szövetkezve építkezne.
A kormány egy tavaly őszi döntése Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ) jelölte meg a GSM-R projekt megvalósítójának és a projekttel összefüggő támogatás kedvezményezettjeként.

Mint azt megírtuk, az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS), amely a szabványos GSM-R átviteli módból és az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszerből (ETCS) áll, az EU döntésének értelmében kell a tagállamokban kiépíteni. Ezt az Unió 2007 és 2013 közötti támogatásokkal ösztönözte a kelet-európai országokban, hogy a vasúti szerelvények haladását ne befolyásolja az egyes rendszerek különbözősége, kiküszöbölve a menetidőt növelő tényezőket (akár a mozdony- vagy mozdonyvezető-váltást) is a határok átlépésekor.


(Fotó: MTI, Soós Lajos)

35 milliárdos projekt Az elmúlt évek több sikertelen kísérlete után a NISZ végül a kormányhatározat értelmében közbeszerzési eljárását írt ki a GSM-R rendszer megvalósítására több mint 900 kilométeres hazai vonalszakaszon. A tervezést, a kiépítést és az implementációt is magában foglaló projekt teljes értéke a vonatkozó kormányhatározat szerint meghaladhatja a 35 milliárd forintot.

A projektre végül az ez év január végi határidőig négy cég adta be a jelentkezését. A Nokia Siemens Networks, az osztrák Kapsch és két kínai cég, a Huawei és a ZTE. Közülük végül a NISZ három céget kért fel ajánlattételre. A Kapsch CarrierCom Kft. az MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt.-vel közösen, a Nokia Siemens Networks Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. önállóan, míg a SELEX Electronic Systems S.p.A. a Huawei Technologies Híradástechnikai Kft.-vel szövetkezve adhat be ajánlatot a tenderre. A negyedik induló, a ZTE Hungary Kft. nem felelt meg „az alkalmassági feltételeknek” – fogalmaz a NISZ közleménye.

A benyújtott ajánlatok alapján a NISZ megkezdi a tárgyalásokat a pályázókkal, és a tervek szerint ez év második negyedévének végén, az eljárás hivatalos eredményhirdetése után szerződést is köt a legjobb ajánlatot tevő jelentkezővel.

A nyertes feladat lesz a GSM-R rendszer és az egyéb kapcsolódó szolgáltatások ellátásához szükséges berendezések szállítása és szerelésére, valamint a rendszer teljes körű tervezési, építési, rendszerintegrációs, tesztelési, tanúsítási, próbaüzemi feladatainak ellátása is.

Négyen pályáznak a 35 milliárdos GSM-R tenderre
Ismét nekifutunk a kommunikációs gigaprojektnek

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.