A McKinsey tanulmánya nem hoz eget rengető újdonságokat, de pontosítja az mesterséges intelligencia helyzetélről kialakított képünket.

Nyár közepén adott ki a mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) jelenlegi állásáról és várható hatásáról egy alapos tanulmányt a McKinsey Artificial Intelligence – The Next Digital Frontier? címmel.

A nyolcvanoldalas tanulmány amellett, hogy iparáganként elemzi az AI lehetőségeit, három grafikonban összefoglalja, mi a mesterséges intelligencia alkalmazásának jelenlegi helyzete, és mi várható a közeljövőben.

1. A machine learningben hisznek a legtöbben

Kellően nagy a felhajtás az AI körül ahhoz, hogy a kockázati és magán tőkealapok szívesen fektessenek az iparágba. A külső befektetések 8 milliárd dollárról 2016-ra 12 milliárdra nőttek. Az átlagos évi növekedési ütem már a 2013 előtti időszakban is impresszív volt, 30 százalék, de a 2013-2016-os időszakban már elérte a 40 százalékot. A legnagyobb befektetéseket azonban a belső fejlesztések viszik el, azaz praktikusan a Google, a Facebook, az Amazon, az Apple, a Microsoft vagy az IBM költ legtöbbet ezen a területen.

A legjobban a machine learning megy: a befektetések 60 százalékát szívja fel. Nem utolsósorban azért bíznak benne a befektetők, mert úgy látják, itt lehet a leggyorsabb megtérülés (illetve ezt tartják az AI leggyorsabban adoptálható területének). A vállalati akvizíciók (M&A tevékenység) is ezen a területen nőnek a leggyorsabban, annak éves növekedési üteme 2013 és 2016 között 80 százalék volt. Ebben különösen technológiai vállalatok jeleskednek. Sokszor azonban nem a technológiáért, hanem a tehetséges szakemberekért is hajlandók felvásárolni kisebb cégeket.
 

Az egyes AI-területekbe fektetett tőke 2016-ban


Ugyanakkor az McKinsey erről készített összefoglaló ábrája azt is szépen mutatja,  mennyire nem tisztultak le a fogalmak és a kutatási területek. Nincs éles határvonal a mesterséges intelligencia egyes területei között, valamilyen szinten mindegyik kapcsolódik a gépi tanulás problémaköréhez.

2. Akik digitalizálnak, az AI-ban is élen járnak

Nincs újdonság a digitalizációs trendekhez képest az AI elfogadásában. Azok az iparágak és vállalatok, melyek a digitalizációban élen járnak, az AI-technológiák befogadásában is elsőként léptek, számukra az AI a digitalizáció következő lépése – fogalmaz a tanulmány.

Az AI-t leggyorsabban adoptáló iparágak lényegében ugyanazok, melyek a digitalizációs trendekbe – termékeik és belső folyamataik fejlesztését illetően is – gyorsan bekapcsolódtak: a hightech cégek, a telekommunikációs vállalatok és a pénzügyi szektor. Ugyanakkor még ezekre az ágazatokra is igaz, hogy a digitalizációban sokkal előrébb tartanak, mint az AI elfogadásában, nem beszélve a konkrét alkalmazásáról.
 

Az egyes iprágak fejlettségi szintje az AI szempontjából


Emellett az autóipar kapcsolt a leggyorsabban. A gyártási folyamatok fejlesztéséhez (robotika) és a termékfejlesztéshez (önvezető autók) egyaránt alkalmazzák az AI technológiákat.

3. Gyorsabban nőnek a különbségek

A helyzet a jövőben sem változik, legalábbis három év távlatában. Az AI alkalmazásában a 2017-2020 közötti időszakban is azok a szektorok játsszák majd a vezető szerepet, melyek jelenleg is a technológiai alkalmazásának élharcosai: a pénzügyi szektor, a hightech ipar és a telekommunikációs ágazat.

Ugyanakkor az is jól látszik, hogy olyan szektorok, melyek egyelőre valamilyen okból lemaradtak – bár az AI alkalmazásának akár már mai jó területei lehetnének, felzárkóznak a mostani másodvonalhoz, az autógyártó és összeszerelő-iparhoz. A szállítmányozás és logisztika vagy az egészségügy ráadásul le is hagyja az AI adoptálásában ezeket az ágazatokat.
 

Az AI elfogadottsága jelenleg és a következő három évben


A tanulmány azt is jósolja, hogy mindezen folyamatok következtében gyorsabban nő a távolság az új digitális technológiákat gyorsan alkalmazó és az arról lemaradó vállalatok, iparágak, illetve földrajzi területek között. Magyarán az AI tovább gyorsítja a gazdasági különbségek növekedését.

A tanulmány az alábbi linkről [PDF] tölthető le.

Cloud & big data

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.