Meglepően banális programozási gond miatt kényszerülhetett verziószámot ugrani a Microsoft - állítja egy magát belső fejlesztőnek tituláló internetező.

Az új Windows kedd esti bejelentésének egyik érdekes momentuma volt, hogy a Windows 8 és 8.1 után nem 9, hanem rögtön 10 lesz a rajtszáma az új operációs rendszernek. Nem sokkal később egy forrás azt is megmondta, szerinte miért volt szükség az ugrásra.

Jobban hangzik, vagy jobban működik?

A Windows 10-ről szóló sajtótájékoztatón különösebben nem magyarázták meg a 9 kimaradását a cég képviselői, mindössze arra utaltak, hogy egyrészt a nagy jelentőség miatt ugranak egy verziószámot, másrészt mégiscsak kellemesebben hangzik, mint a 9. Utóbbi mondjuk meglehetősen gyenge érvnek tűnik.
 


 

Ehhez képest a Reddit egyik felhasználója egy teljesen más sztorit hozott. A magát Microsoft fejlesztőnek mondó hozzászóló azt írta, a belső pletykák szerint azért volt szükség a 9-es kihagyására, mert a külső fejlesztéseknél nagyon elterjedt egy olyan, meglehetősen slampos kódsor használata, ami miatt a Windows 9-et az algoritmus automatikusan Windows 95-nek vagy 98-nak azonosította volna. A most már hibaforrásként jelentkező kódrészlet ugyanis csak addig vizsgálja az adatot tároló rendszerbejegyzést, amíg el nem ér a "Windows 9" karaktersorig. Ha ezt megtalálja, rögtön felcimkézi Windows 95 vagy 98-as rendszerként. Ez pedig igen nagy problémát jelentett volna, ha kijön az új változat. A Windows 10 esetében pedig valóban nincs semmiféle gond.

Nincs itt semmi látnivaló

Bár azóta több szakértő is teljesen életszerűnek nevezte a felhasználó által hozott történetet, a Microsoft kitart a sajtótájékoztatón meglebegtetett magyarázat mellett. A Gizmodónak nyilatkozó szóvivő meglehetősen szűkszavú válasza újra mantrázza az "ez nem egy lépcsőzetes váltás, hanem teljes átalakulás" szöveget, ugyanakkor konkrétan nem cáfolja a kódolási probléma tényét.

Külső szemlélőként persze nehéz – vagy inkább lehetetlen – eldönteni, mi is történt valójában a Microsoft falai között. Egyes összesküvéselmélet-hívők azt sem tartják kizártnak, hogy mindez csak egy jól kiszámított PR-fogás, amivel a cég saját rendszerének csap még egy kis hírverést. Ha ez utóbbi a helyzet, akkor láthatóan bejött a számításuk.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.