A hagyományos telefonszolgáltatóból komplex infokommunikációs szolgáltatóvá válás stratégiáját hirdette meg két éve David McGowan, az Invitel vezérigazgatója. A cégvezetés az azóta végbement változásokról számolt be.

Idejövetelének évében, 2012-ben hirdette meg a cég teljes átalakítását David McGowan, az Invitel vezérigazgatója. Az átalakítás fő célja az volt, hogy az addig hagyományos vezetékes telefonszolgáltatóként ismert cégből viszonylag rövid időn belül széles portfoliójú infokommunikációs szolgáltató legyen. A cégvezető akkor jelentette be, hogy a társaság nagy riválisához, a Magyar Telekomhoz hasonlóan belép a lakossági tévés bizniszbe is, az üzleti szegmensben pedig egyre több, nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatással jelenik meg.

Erőteljes fejlesztés optikán

A programra 4,5 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt különítettek el, ebből korszerűsítik egyebek mellett a hálózatot. Az árbevétel tavaly csökkent, hiszen a 2013-ban elért 47 milliárd forint elmarad a két évvel ezelőtti közel 49,8 milliárdos forgalomtól. A cég jelenleg 525 ezer lakossági és kisvállalati ügyféllel rendelkezik. Az 1200 fős társaság ezen felül 20 ezer közép- és nagyvállalati ügyfelet is kiszolgál. A két ügyfélszegmens – lakossági és üzleti – fele-fele arányban termeli ki a bevételt.

A lakossági ügyfélkör 43 százaléka rendelkezik már valamilyen tévészolgáltatással, azok a háztartások pedig, amelyek háromféle szolgáltatásra is előfizetnek 70 százalékban már optikán vannak bekötve a hálózatba. A vezérigazgató szerint a két éve meghirdetett stratégia jogosságát igazolja az is, hogy idén először a lakossági üzletág bevételeinek a nagyobbik része származik a tévé- és internet-előfizetésekből. Ennek kapcsán Langsteiner Marianne, lakossági marketing igazgató megjegyezte, hogy már az Invitel előfizetők körében is nagy az igény az interaktív tévézésre, az ezt a technológiát elérő tévés ügyfelek 60 százaléka fizet már elő erre a szolgáltatásra, a hálózatmodernizáció is részben ennek az igénynek a kielégítését szolgálja.

Megsokszorozott ICT-bevételek

A vezérigazgató beigazolva látja az üzleti szegmensben végbement változásokat is, az ict-tevékenységből  származó bevételek az elmúlt három évben megháromszorozódtak. A cég a szerverhosztingban a második legnagyobb szereplővé nőtte ki magát, a teljes adatközponti piacon pedig a harmadik legnagyobbnak számít. Ehhez Mártha Imre operatív főigazgató hozzátette, hogy a budapesti adatközpontban már 600 ügyfelet szolgálnak ki, a kapacitás közelít a telítettséghez.

Ami a jövőbeni hálózati fejlesztéseket illeti, az üzleti szegmens jobb kiszolgálására 2015. márciusáig 10-ig új mikrohullámú fejállomást építenek ki Budapest és a nagyvárosok vállalkozásokkal sűrűn benépesült területeinek lefedéséhez.  A lakossági ügyfelek érdekében pedig az év végéig további 18 városban épül ki a nagy sávszélességű kapcsolat, ezzel több mint 410 ezerrel növekszik a legkorszerűbb technológiával lefedett háztartások száma.

Mártha Imrét ismételten kérdeztük a cég eladása körüli legújabb hírekről is, amelyek egy esetleges állami felvásárlást is valószínűsítenek. Az operatív főigazgató azonban továbbra is kitartott amellett, hogy a menedzsment tagjaként továbbra sem kommentálja a témát. A nagy érdeklődésre tekintettel csupán annyit jegyzett meg, hogy ezek szerint az „Invitel kívánatos falat”.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.