A WSJ összeállítása szerint a befektetőkre vadászó startupok egyre lejjebb árazzák magukat, ahogy maguk a befektetők is egyre lejjebb értékelik a privát technológai cégekben szerzett részesedésüket.

A jelenleg legmagasabban jegyzett technológiai startup, az Uber újabb befektetői pénzekhez jutott az elmúlt hónapokban, amivel a társaságba fektetett pénzek értéke összességében már a 7,4 milliárd dollárt is meghaladta, és ami több mint 50 milliárdra értékeli a vállalatot. A Wall Street Journal összeállítása szerint azonban az alternatív személyfuvarozási megoldásokban utazó Uber és a többi, nagyságrendekkel kisebb startup is kénytelen lesz összébb húzni a nadrágszíjat, ahogy a befektetők egyre óvatosabbak lesznek a tech szektorban.

Kezdik elveszíteni a varázsukat

A bőséges források apadására már többen is figyelmeztettek, köztük például a Microsoftot vezető Satya Nadella vagy a kockázatitőke-befektető Bill Gurley, akinek legutóbbi megszólalását a WSJ is idézi. A Benchmark partnere szerint az elmúlt hetekben már nyilvánvalóvá vált, hogy a befektetési alapok egyre gyanakvóbbak, és a startupok elvárásai is egyre alacsonyabbak, ahogy az alapok fokozatosan elkezdik leértékelni a privát technológiai vállalkozásokban birtokolt részesedéseiket.

Az elmúlt években mi is számtalan startupról írtunk, amelynek cégértéke már a korai befektetési körökben csillagászati magasságokba emelkedett, ám Gurley szerint egyre több példa akad a gátlástalan költekezésre és a profitábilitást célzó, világos útitervek hiányára. A befektetések robbanásszerű növekedése végül oda vezetett, hogy a befektetési alapok ebben az évben már egyértelműen a várakozásoknál gyengébb megtérüléseket könyvelnek el az exiteken, mivel a startupok túl magasra vannak értékelve ahhoz, hogy a nagyobb vállalatok simán felvásárolják őket.

Maga a Benchmark mindennek alapján annyira visszafogta a tevékenységét, hogy ma már szám- és összegszerűen is kevesebb befektetést eszközöl a technológiai szektorban, mint az elmúlt tíz évben bármikor.

Sokan játszanak az időhúzásra

A problémák forrása állítólag az, hogy a magánkézben lévő startupok a fenti okokból egyre tovább húzzák a tőzsdére menetelt, márpedig az ilyen vállalkozások cégértéke önmagában semmit sem jelent addig, amíg a befektetők nem vehetik ki belőlül a pénzüket egy cégfelvásárláson vagy az elsődleges nyilvános részvénykibocsátáson (IPO) keresztül. Gurley szerint viszont a nyíltpiaci befektetők által biztosított ellenőrzésére mindenképpen szükség van ahhoz, hogy egy vállalat nagykorúvá váljon, és a fenntartható működés útjára lépjen.

A WSJ hasonlata szerint az ettől ódzkodó startupok olyanok, mint egy futballista, aki a szerződéskötéskor bejelenti, hogy nem szeretne minden hétvégén nagy nyilvánosság előtt játszani. Márpedig a csak papíron létező kapitalizációra egyre több példa akad. Esetenként az is simán előfordul, hogy a tőzsdei megjelenés után egy vállalat kevesebbet ér, mint a nála jóval kisebb, de még a nyilvános részvénykibocsátás előtt álló vetélytársa.

Az üzleti lap jóslata szerint nagy változásokra számíthatunk a legmagasabban jegyzett startupok mezőnyében. Ezeket azonban még senki sem tudja megjósolni, így egyelőre mi is csak a Statista októberi összeállításával szolgálhatunk a legértékesebb startupok toplistájáról:


forrás: Statista.com

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.