Az emlékoldallá alakított fiók kezelésére még életünkben kijelölhetünk valakit.

Ha a felhasználók milliói nem is gondolnak bele, hogy mi történik az adataikkal, fiókjaikkal haláluk esetén, a szolgáltatóknak többek között erre is fel kell készülniük. A Facebook eddig csak felületesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, most azonban egy olyan újítást vezet be, ami mindenkinek könnyebbé teszi az ismerősök, barátok, családtagok halála utáni teendőket.

A Facebook hagyaték sorsa

A mostani újításig a Facebook annyit tett az elhunyt fiókjával, hogy azt úgynevezett emlékoldallá alakította át, amennyiben valaki hitelt érdemlően bizonyította, hogy a haláleset valóban megtörtént. Ezt egy külön erre a célra létrehozott oldalon lehetett (és lehet most is) bejelenteni, ami után az illető fiókja egyfajta kegyhellyé változott, aminek a szerkesztéséhez azonban senkinek sem volt joga. (Természetesen hasonló eljárás során lehet kérvényezni a fiók végleges törlését is.)

A közösségi oldalhoz valószínűleg sok visszajelzés érkezhetett azzal kapcsolatban, hogy az emlékezést jobban segítené egy több szabadságot biztosító emlékoldal. Erre reagálva a Facebook megalkotta az úgynevezett „hagyatéki kapcsolattartó” (legacy contact) fogalmát, aki barátként, családtagként a fiók tulajdonosának halála után kezelheti a fiókot.

A fióktulajdonos még életében kiválaszthatja ezt a személyt, aki egy szöveges üzenetet formájában kap erről értesítést. A Facebook hagyaték cím sem jelent teljes körű jogot az elhunyt fiókjának kezeléséhez, így csak bizonyos körű tevékenység engedélyezett számukra. Ilyen az emlékoldal tetején elhelyezett tájékoztató üzenet a gyászszertartással, vagy egyéb közérdekű dologgal kapcsolatban.

Nem ad teljes jogot

A hagyatéki kontaktnak lehetősége van még reagálni az olyan ismerősöktől érkező bejelölésekre, akik addig nem voltak Facebook használók, valamint frissítheti a profilképet és a borítóképet. A beállítások között szerepel egy speciális engedély is, ami lehetővé teszi, hogy a megbízott személy archiválhassa és letölthesse az elhunyt fotóit, profil információit. Mindezek egyike sem engedi meg azonban, hogy bárki (a hagyaték kezelésével megbízott személy sem), bejelentkezzen az elhunyt nevében, vagy hozzáférjen annak személyes üzeneteihez.

Az új lehetőség először csak az USA-ban élő felhasználók számára nyílik meg, de a jövőben fokozatosan az összes országban is elérhető funkcióvá teszik. A hagyatéki beállítások kezelése természetesen opcionális, amennyiben nem kívánunk foglalkozni vele, a korábbi lehetőségek (emlékoldal) továbbra is elérhetők maradnak.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.