Az IVSZ nagyon beégette a 22 ezer hiányzó informatikust a hazai szakma agyába. De a probléma azért összetettebb.

A hazai piacról hiányzó 22 ezer informatikus szakember említésével kezdte Horváth Krisztina, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója azt a sajtótájékoztatót, amely azt volt hivatott bemutatni, hogy milyen szerepet vállal a cég a magyar szakképzésben.

Az ügyvezető a digitális transzformációból vezette le, miért is kell beszállniuk a vállalatoknak az oktatásba. Mindenekelőtt azért, mert az oktatás a digitalizáció egyik alappillére az infrastruktúra és az innovatív, befogadó környezet mellett. Ráadásul az oktatás két szempontból is fontos. Egyrészt a digitalizáció miatt új – az informatikához szorosan kötődő vagy kifejezetten informatikai – szakmák jönnek létre. Másrészt informatikai készségek nélkül a másik alappillér, a befogadó környezet sem működik megfelelően – bár ez utóbbi inkább nyitottságot és digitális alapképességeket igényel.

Nem lehet mindent az államtól várni

Az állam szerepe nagyon fontos a képzés kereteinek és irányának meghatározásában, ugyanakkor nem lehet mindent az államtól várni. A digitalizáció egyik jellemzője ugyanis a gyors változás, aminek lekövetésére – így az oktatásba történő átültetésére – elsősorban a vállalatok képesek. Csak a két fél együttműködése biztosíthatja azt, hogy a diákok folyamatosan napra kész tananyagokból sajátíthatják el a szükséges ismereteket.

A Cisco az 1997 óta működő Cisco Hálózati Akadémiával, valamint szoftverekkel száll be ebbe. A Magyarországon 1999 óta működő rendszer bizonyos elemeit ma már középiskolákban-szakiskolákban is oktatják. Erről már Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt. Jelenleg 136 állami fenntartású, a Szakképzési Centrum felügyelete alá tartozó középiskolában és 40 alapítványi és egyházi fenntartású tanintézményben mintegy 16 ezer diák tanulhat a Cisco által kidolgozott anyagokból.

Az akadémia önjáró

Ehhez a szoftvereket a Cisco ingyenes biztosítja, az e-learning oktatóanyagok felhasználáshoz azonban a HTTP Alapítvánnyal kell szerződni. Sisák lapunkban elmondta, hogy az anyagok eredetijét (angolul) ingyenesen is lehet használni, de ha egy intézmény honosított tananyagot vesz igénybe, annak már van anyagi vonzata.

A HTTP Alapítvány nonprofit szervezet, a tananyagok támogatásából jövő bevétel csupán működési kiöltségeik 60 százalékát fedezi, a többit más forrásokból kell biztosítaniuk. Az alapítvány költsége például a tananyagok lefordítása, valamint integrálása a tanmenetbe. Emellett a tanároknak továbbképzéseket és szakmai konferenciákat is szerveznek.

Az alapítvány egyébként 2010-ben került a képbe. Akkor szervezték át a Hálózati Akadémiát, amely a Ciscótól független, önfenntartó szervezetként működik, és a képzéseket ún. támogató központok szervezik.

A Cisco jövő évtől érettségi tantárgy is lesz. Pontosabban jövőre, az első szakmai informatikai érettségin a Packet Trancker nevű szimulációs programot kell használniuk a diákoknak a hálózati feladatok megoldásához. A programmal akár otthonik körülmények között is lehet gyakorolni a hálózatépítést és a hálózati eszközök konfigurációját.

Minden szinten szinte minden

Bár Horváth Krisztina szerint ma a legnagyobb hiány programozókból van – a sokat emlegetett 22 ezer betöltetlen pozíció 80 százaléka is programozói állás –, lényegében bármilyen képesítésű informatikai szakember gyorsan talál állást ma Magyarországon. Mérnökökre éppúgy szükség van, mint középfokú végzettségű, alapvető programozói és üzemeltetői ismeretekkel rendelkező technikusokra. Az ügyvezető szerint egyébként a szakképzés szempontjából nem is az a kérdés, hogy aktuálisan milyen szakmák hiányoznak. A technológia ugyanis nagyon gyorsan változik, ezért azt a képességet kell elsajátítani, amellyel a szakmai tudás folyamatosan a piaci kívánalmakhoz igazítható.

A sajtótájékoztatót az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskolában tartották, ahol fogyatékkal élők és egészséges diákok integrált oktatása folyik. A szervezők ezzel akarták felhívni a figyelmet arra, hogy az informatikai szakmák jelenthetik a fogyatékkal élők számára az integráció és a teljes élet lehetőségét. A digitalizáció ugyanis számukra is kezelhető eszközök sorát nyújtja, a mozgásukban súlyosan korlátozottak pedig akár távolból is elvégezhetik munkájukat.

Közösség & HR

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.