Miközben a Xiaomi letarolta Kínát és világszinten is fontos tényezővé vált az okostelefon piacon, a másik feltörekvő gyártóról sem szabad megfeledkezni. A tevékenységét idén elindító OnePlus társalapítója és vezetője, Carl Pei több részletet is elárult a cég és a márka stratégiáról és megjósolta, hogy milyen messzire szeretnének eljutni ebben az évben.
Minimál marketing
Pei a Forbes-nak adott interjújában elmondta, hogy eddig 500 ezer készüléket értékesítettek és bármennyire is nehéz lesz, az év végi megcélzott darabszám ennek a duplája, 1 millió. Ez a mennyiség eltörpül ugyan a Samsung, az Apple, vagy az előbb említett Xiaomi három hónap alatt eladott 80-40-17 millióitól, viszont a OnePlus mindezt összesen 300 dolláros marketingköltség mellett hozta össze.
Bármennyire is hihetetlen, de a kínai vállalat kizárólag Facebook kampányokkal kísérletezve el tudott adni fél milliót a cég első és eddig egyetlen OnePlus One (lásd fenti kép) mobiljából. Pei kiemelte, hogy a legtöbb konkurens gyártó eladási számai az első hónapban kiemelkedőek ugyan, viszont ahogy telik az idő, úgy esik vissza drasztikusan. A OnePlus esetében ez fordítva volt, azaz minden hónapban képesek voltak növelni a volument.

Carl Pei
Mivel a készülék a felső kategóriába tartozik és ehhez képest csak 349 dollárba, azaz 87 ezer forintba kerül, nem is volt szükség nagyobb reklámkampányra, mivel a telefon híre futótűzként terjedt szerte a világon. Ennek az lett az eredménye, hogy óriási igényt gerjesztettek a OnePlus One iránt, ezért kellett egy speciális meghívó rendszer keretei közé terelni az értékesítést (ami mellett azóta már az előrendelési opció is megjelent).
Minimál profit
A cég vezetője azt is elmondta az interjúban, hogy mindössze egy számjegyű profit keletkezik az eladott készülékek után, azaz az alacsony ár miatt nagyjából a nullszaldó érhető el. De a stratégia a jövőben sem fog változni és nem tervezik az ár növelését, mivel jelenleg a hűséges vásárlói bázis bővítésén dolgoznak, amivel a későbbi üzleti ajánlatoknak meg lehet alapozni.
A másik, profitot termelő terület a kiegészítők, mivel a CEO szerint a mobilpiac hasonló a borotvákhoz, vagy a konzolokhoz: vedd meg az alapterméket olcsón, majd vásárold meg hozzá a különféle kiegészítőket, tartozékokat arányaiban drágábban. A korábban felröppent pletykák szerint a cég már tervezi a OnePlus második kiadását, amivel várhatóan 2015 második, vagy harmadik negyedévében fognak kirukkolni.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?