A befektetők a kiváló negyedéves eredmények ellenére is nyugtalankodnak, pedig a Facebook több szempontból is irigylésre méltó helyzetben van.

A Facebook a legutóbbi negyedévére is impresszív számokat jelentett, ám a részvények árfolyama annak ellenére zuhanni kezdett, hogy a cég minden szempontból túlteljesítette az előzetes várakozásokat. Ennek egyik oka a negyedik negyedéves prognózis, amely a korábbiaknál szerényebb – bár még mindig gyors ütemű – növekedésről szól. Másfelől ott van a közeljövőben tervezett költekezés, amely elvileg a Facebook hosszú távú sikerességének ágyazna meg, de a 2015-ös profitot minden bizonnyal elapasztja.

Mindenki nyugodjon le

Bár a befektetők legnagyobb részét csak a Facebook aktuális nyereségessége érdekli, a vállalat rendelkezik néhány olyan mutatóval, amelyet a hosszabb távon gondolkodó részvényesek vastapssal jutalmaznak. Ezek közül az egyik a folyamatosan növekvő forgalom szerkezete: a mostani 3,2 milliárdos bevétel és 800 milliós nyereség nagyobbik részét már a mobil hirdetések adták, több mint 120 százalékos növekedést mutatva 2013 harmadik negyedévéhez képest. Ez a rohamosan gyarapodó szegmens felelős az elmúlt hat pénzügyi negyedév bevételnövekedésének 90 százalékáért, és jelenleg a teljes forgalom 61 százalékát, míg a hirdetési árbevétel 66 százalékát adja.

Mindezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Facebook részesedését a közösségimédia-hivatkozásokon keresztül érkező látogatásokban, amelyet a weblapok világszerte elkönyvelhetnek. A Shareaholic 200 ezer oldal vizsgálata után megállapította, hogy idén szeptemberben az ilyen típusú forgalom negyede-ötöde – több mint 22 százaléka – már a Facebookról jött. Ráadásul nem csak a legnagyobb, hanem a leggyorsabban növekvő forrásról van szó: a Facebook tavaly szeptember óta 115 százalékos növekedést könyvelhetett el ezen a területen.

Összehasonlításképpen, a Twitter részesedése például 1,2 százalékról 0,9 százalékra csökkent az elmúlt évben, a Google Plus és a YouTube pedig együttesen is éppen hogy csak megugrotta az egy százalékot. A Facebook mögött egyébként a Pinterest 5,5 százalékkal a második legjelentősebb forgalmi forrás, amely azonban még messze van attól, hogy kialakítson egy hasonlóan jól jövedelmező üzleti modellt.

Közösség & HR

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.