Eladhatják Magyarország egyik sikercégét, az NNG-t. A navigációs szoftvereket fejlesztő társaság esetleges tulajdonosváltását egy brit portál szellőztette meg.

A technológiai cégek globális M&D (Mergers and Acquisitions) ügyleteire szakosodott TMT Finance úgy értesült, hogy a budapesti székhelyű navigációs és hálózatos autóipari megoldásokat fejlesztő NNG Kft. eladását fontolgatják a cég jelenlegi tulajdonosai. Az értékesítési tranzakcióba nemzetközi tanácsadóként a PwC-t vonták be. A folyamat ugyanakkor az említett portál közelebbről meg nem nevezett forrásai szerint még nagyon az elején tart. Egyelőre nem tudni, hogy szakmai vagy inkább új pénzügyi befektetőt keresnek, vagy netán egy nagyobb céggel fúzionálna az NNG.

Az autóipar egyik meghatározó vállalata

A társaságot alig néhány fővel 2004-ben alapították, akkor még NavNGo néven izraeli és magyar magánszemélyek. A cég az eltelt több mint egy évtized alatt az egyedi navigációs szoftvereinek – például az iGo-nak – köszönhetően bekerült az autóipar meghatározó globális vállalatai közé. A jelenleg már közel ezer főt foglalkoztató vállalkozás világméretű jelenlétét világszerte 12 iroda és 4 képviselet biztosítja. Jelen vannak Kínában, Japánban, az USA-ban, de Ausztráliában is. Termékeik több mint 190 országban, 50 különféle nyelven érhetők el.

A fejlesztések Magyarországon folynak, és a tervek szerint hosszabb távon is itt maradnak. A fő fejlesztői bázis Budapest, de a cég tavaly 30 fővel az ottani felsőoktatási környezetre alapozva Szegeden is nyitott egy fejlesztő központot, amelyet a nem túl távoli jövőben 200 fősre szeretnének bővíteni. (A vállalat vezetőivel a hosszabb távú tervekről készült interjúnkat egy kattintásnyira olvashatják.) Az NNG-t már a kontinens legjobb vállalatai között is jegyzik, miután 2014-ben elnyerte a leggyorsabban növekedő európai vállalat címet az International Business Awards-on.

Most izraeli és amerikai befektetők birtokolják

A jelenleg az alapító izraeli magánszemélyek mellett amerikai befektetők tulajdonában lévő vállalat évente legalább 20 százalékos növekedést produkált. Tavaly 35 millió eurós (kb.11 milliárd forint) EBITDA-t tudtak kimutatni. (A vállalat bevétele a Nemzeti Célgtár adatai szerint 2014-ben 23,5 milliárd forint volt, az adózott eredményét pedig 4 és 10 milliárd közé adta meg az adatbázis.) A korábbi társalapító Balogh Péter és Késmárki László, mint arról korábban beszámoltunk, tavaly kiszállt a cégből, és PowerAngels néven kockázati befektető céget alapított többek között a korábban az OTP Bank kockázati tőkealap-kezelőjét, a PortfoLiont irányító Oszkó Péterrel.

A hírrel kapcsolatban megkerestük az NNG illetékeseit is, akik azonban nem kívánták kommentálni a brit portál értesüléseit.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.