Meg nem erősített értesülések szerint tárgyalásokat folytatott a Toshiba az Asustek Computerrel előbbi PC-s üzletágának értékesítéséről. A japán média egy része tudni vélte, hogy az egykor szebb napokat is látott vállalat, veszteségeinek csökkentése érdekében megszabadulhat laptopokat fejlesztő divíziójától. A Toshiba azonban nem sokkal az információ terjedése után hivatalosan is a nyilvánosság elé állt, és közölte: (egyelőre) nem adja el PC-s részlegét senkinek.
Kelendő lenne, de nem sokat számít
Pedig érdeklődés van bőven. A Nikkei Business Daily szerint a világ legnagyobb PC-gyártója, a Lenovo szintén nézegeti a japánok személyi számítógépekkel foglalkozó üzletágát. A kínaiak egyébként is erősen nyomulnak ezen a piacon; alig pár hét telt el azóta, hogy a Lenovo jelentős részesedést vásárolt a Toshiba egyik legfőbb helyi konkurensében, a Fujitsuban.
Maga a részleg nem hoz sokat a vállalat konyhájára. Az április és szeptember közötti időszakot nézve a teljes bevétel mindössze 3,5 százalékát adta a PC-s divízió, így esetleges eladásával sem tehetne szert annyi plusz pénzre, mint amennyire szüksége lenne a cégnek. Különösen úgy, hogy az egykor szebb napokat is megélt Toshiba laptopok már jó pár éve nem diktálják a piaci trendeket, hanem inkább csak követik azokat.
Ennek részben a szűkös anyagi erőforrások az oka. A vállalatot szorítja a pénzhiány, illetve ennek kapcsán egy még nagyobb mumus: a tokiói tőzsdéről való kizárás réme. Ha ugyanis 2018 márciusáig (ez a vállalat aktuális pénzügyi évének záró hónapja) nem tudja betömni azt a mintegy 5,3 milliárd dolláros lyukat, amit az idők során felhalmozott, akkor a helyi szabályok szerint ki kell vezetni a cég papírjait a tőzsdéről. Ezt pedig minden áron el akarják kerülni a japánok.
Út a lejtőn
A Toshiba jelenlegi problémáinak zöme egy jól behatárolható eseményre vezethető vissza. Az amerikai Westinghouse márciusi bankcsődje rogyasztotta meg a japán óriást; a Toshiba újvilágbeli, nukleáris energiával foglalkozó leányvállalata óriási pénzeket nyelt el. Annyit, hogy hiába teljesít jól a cég a félvezető-iparágban, mégis kénytelen karcsúsítani (persze a 2015-ös könyvelési csalás sem segített).

Ennek egyik ékes példája a SanDiskkel közösen alapított memóriagyártó üzletág értékesítési kálváriája. Utóbbi vállalatot ugyanis felvásárolta a Western Digital, az amerikaiak sokáig minden értékesítési kísérletet megakadályoztak. Érthető módon: a memóriapiac hosszú fellendülési fázisban van, ezt az előnyös üzletet pedig nem akarta bizonytalanná tenni a WD azzal, hogy partnert vált a Toshiba-SanDisk által alapított társulásban.
Végül az érdekeltek meg tudtak egymással állapodni, igaz, ehhez az is kellett, hogy az igazi behemótnak számító Apple rendet vágjon a civakodó felek között. Utóbbi azért szállt be a vitába, mert biztosítani akarta mobil eszközeinek memória-utánpótlását. Az iPadek, iPhone-ok ugyanis valósággal zabálják a flashmemóriát, az Apple-nek pedig szinte folyamatos fejfájást jelentett, hogy megfelelő mennyiségű és árfekvésű háttértárat szerezzen be.
A már több mint tíz hónapja húzódó értékesítési folyamat ezzel a döntéssel lezárulhat a Bain Capital magánbefektetői vállalat ernyője alatt.
Részvényeladással menekülhetnek meg
Van azonban egy bökkenő: az ekkora méretű üzletek nem mennek végbe egyik napról a másikra. Lehetséges, hogy a Toshiba kifut a rendelkezésére álló időből, úgy tűnik tehát, hogy bárhonnan is, de pénzt kell előteremtenie. Ennek keretében egyezett meg például pár napja a kínai, elektronikai termékeket gyártó Hisense-zel, szinte aprópénzért – 114 millió dollárért – eladva számára TV-gyártó részlegét.
Annak hátterében, hogy a PC-s divíziótól végül nem szabadulnak meg a japánok, az is állhat, hogy időközben összejönni látszik egy grandiózus, 5,4 milliárd dollár értékű részvénykibocsátás. A tengerentúli befektetők figyelmét felkelteni hivatott akcióval a vállalat viszonylag gyorsan juthat elegendő pénzhez, elkerülve a tőzsdéről való kizáratást.
Erről a manőverről egyébként csak két napja döntött az igazgatótanács. A részvényekkel a vállalat értéknek mintegy 35 százaléka kerülhet eladósorba, elsősorban nagybefektetők számára. Az üzletet a Goldman Sachs bonyolítja le (nagyjából 232 millió dolláros költséggel), és általa akkor is megkapja a szükséges mentőövet a Toshiba, ha a fent említett memóriaüzletág-értékesítés valamilyen okból kifolyólag megint kútba esne.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?