Elindult az a költségcsökkentési terv, melyet még tavaly nyáron, önálló vállalatként hirdetett meg a tárológyártó.

Erőteljes átszervezésbe fogott el az EMC. A mintegy 850 millió dolláros takarékossági csomag része egy leépítés is, de azt egyelőre nem tudni, hogy ennek keretében hány dolgozójától válik meg a vállalat.

A vállalatot októberben vásárolta fel 67 milliárd dollárért a Dell, és már akkor is lehetett sejteni, hogy – már csak a két vállalat portfóliójában lévő átfedések miatt is – komoly átszervezések jöhetnek. A tervek szerint a két vállalat összefésülését egy szervezetté 2017 elejéig kellene végrehajtani, de a VMware továbbra is megmarad külön tőzsdei vállalatként.

Már tavaly tudható volt

Az átalakítás terve nem új. A vállalat már tavaly nyáron bejelentett egy átalakítási tervet, amelyben már szerepelt 2017-re a 850 millió dolláros megtakarítás a költségoldalon. A mostani bejelentésben a konkrét számokról nem esik szó, azaz azt egyelőre nem közölték, hogy hány alkalmazotjától válik meg a cég. Bár az elbocsátásokat az év végéig akarja végrehajtani, a zömét már az első negyedévben letudná, amivel idén mintegy negyedmilliárd dollárt takarítanának meg.

Az EMC alkalmazottainak száma jelenleg is 70 ezer körül mozog a VMware, az RSA és a 2012-ben a Lenovóval az Iomega alapjain létrehozott vegyesvállalat nélkül.

Van mit csökkenteni

A leépítés más szempontból is érthető. A Dell és az EMC korábban is szoros kapcsolatot ápolt egészen addig, amíg a Dell portfóliójában meg nem jelentek azok a tárolótípusok, melyek egyértelműen az EMC termékeivel konkuráltak. 2003-ban a két vállalat még tíz évre kötött együttműködési szerződést, amit azonban a Dell nyolc év után felmondott, mivel már nem volt szüksége az EMC megoldásaira. Akkor még csak két önálló vállalat küzdelméről volt szó, most azonban a két szervezet összeolvasztásának folyamatában a Dell elemi érdeke, hogy minden párhuzamosságot felszámoljon.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.