Az LG G3 Stylus hardverében gyengébb az alapmodellnél, de jár hozzá egy kis extra.

Formabontó modellel bővül az LG csúcskészülékének kis családja, mivel egy olyan mobil kapja meg a G3 nevet, ami a külalakon kívül már tényleg semmi sem köti az eredeti készülékhez. Az LG G3 Stylus nevében hordozza újdonságát, vagyis azt a kis navigációs pálcát, amivel a koreai gyártó szerint még könnyebb és sokoldalúbb lehet a telefon használata.

Stílus és Stylus

A nagy rivális Samsung ezt a lehetőséget kizárólag a prémium phablet, vagyis a Galaxy Note szériában teszi elérhetővé, így a G3 Stylus azoknak lehet érdekes, akik élnek-halnak az efféle kezelhetőségért, viszont nem szeretnének túlságosan sokat áldozni az élményért.

A G3 elnevezés megtartása alaposan félrevezetheti a tájékozatlan vásárlót, így most tájékoztatásul közöljük, hogy ennek a verziónak (a külalakon kívül) nem sok köze van az eredeti G3-hoz. Sőt, még a fékezett habzású G3 Beathez képest is visszavettek az erejéből és tudásából, ami már az 5,5 colos, de mindössze 960 × 540 képpont felbontású IPS kijelzőn kapcsán is tetten érhető. Ezen kívül egy négymagos, magonként 1,3 GHz-es processzort, 13 megapixeles hátlapi kamerát, 8 giga, microSD-vel bővíthető belső tárhelyet tud felmutatni a mobil.

Az IFA további részleteket hozhat

Az azonban becsülendő, hogy a gyengébb hardver elemek ellenére a Stylus is megkapta a 3000 mAh-s akkumulátort, ahogy természetesen a 4.4.2-es verziójú (KitKat) Android, valamint az LG megújított, flat dizájnú kezelőfelülete is a csomag része. Végül, de nem utolsósorban ott van a készülékházban megtalálható Rubberdium cerka, amit az ígéretek szerint egy sor alkalmazás fog majd támogatni.

Az LG G3 Stylus a berlini IFA kereti között mutatkozik be szeptember elején, a további részletek is akkor várhatók a termékről. A forgalmazás részleteiről most annyit lehet tudni, hogy a mobil a következő hónapban Brazíliában kezdi meg pályafutását fekete, fehér, illetve arany színekben, ezt követően az ázsiai, afrikai, és európai piacok következnek. 

Konzumer tech

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.