2001 januárjában az Apple vezetője egy olyan szoftvert mutatott be, amely sokak szerint teljesen esélytelenül indult az akkori vetélytársak ellen. Ehhez képest jól kinőtte magát...
A San Franciscó-i MacWorld Expo keretében Steve Jobs a szokásos nagy szavakkal jelentette be az iTunes első verzióját: a digitális zenék forradalmának nevezte a szoftvert, pedig erre akkoriban az égvilágon semmi sem jogosította fel. Tíz évvel később persze már jól látható, hogy minden esélytelenség ellenére igaza lett.



Csúnyácska és óvatos tudású: ilyen volt az első iTunes


Ki hitte volna?
Nézzük, mit tudott 2001-ben az iTunes: képes volt a zenei CD-kről digitalizálni és tömöríteni a dalokat, valamint személyre szabott lejátszási listákat készíteni - tehát pontosan olyan dolgokat, amiket már több tucatnyi egyéb program is meg tudott oldani. Nézett is az istenadta nép, hogy mi ebben a forradalom... Pár év múlva kiderült.

2001 októberében megjelent az első iPod zenelejátszó, amelynek "hivatalos" kezelőszoftvere az iTunes lett. A megoldást még akkor sem fogadta kitörő lelkesedés: más zenelejátszók hagyományos pendrive-ként történő használata helyett az iPodokon csak a nehézkes és nem túl felhasználóbarát Apple szoftverrel lehetett zenéket másolni a lejátszókra. Bár itt már lehetett sejteni, hogy a divatos kütyük miatt életben marad az iTunes is, még mindig nem lehetett látni, miben is áll a szoftver varázsa.



Az első iTunes bemutatója 2001-ben (1. rész)



Az első iTunes bemutatója 2001-ben (2. rész)


Nyílik a Zenebolt
2003-ban aztán az Apple megtalálta az iTunes igazi különlegességét: megnyílt az iTunes Music Store, benne 200 ezer dallal, amelyeket egyenként 99 centért lehetett jogtisztán megvásárolni. Csakúgy, mint a nemrég megnyitott Mac App Store, a zenebolt is egymillió letöltést regisztrált működésének első hetében, és 2003 végéig összesen 25 millió dalt értékesített.

2005-re már 500 millió éves letöltésnél járt a szolgáltatás, és ez volt az az év, amikor a zenék mellé tévésorozatok epizódjai és videoklipek is bekerültek a kínálatba. A következő év februárjában jött el az egymilliárdodik letöltés dátuma, szeptemberben pedig az első mozifilmek is bekerültek a katalógusba.

Központi mindenes 2007-ben jelent meg az első iPhone, melynek számítógépes csatlakozását szintén az iTunes-ra bízták. A médialejátszóként is sikeressé váló okostelefon még magasabb csúcsokra repítette a szoftvert, amit 2008-ban az alkalmazások értékesítésére szolgáló App Store integrációja is megerősített.

300 milliónál több anyagot töltöttek le az iTunes U-ban
Négy éves lett az iPhone
iPad teszt: nem is tudtuk, hogy ennyire akarjuk

Tavaly az iPad is csatlakozott az iTunes-barát termékek sorához, így a szoftver immár egyszerre médialejátszó, több külső eszköz csatolófelülete, valamint zene-, film- és alkalmazásbolt. 2010-re esett a tízmilliárdodik dalletöltés is, és Jobs tavaly jelentette be, hogy a legújabb változatba már közösségi funkciók is kerülnek, hogy a fiatalokat még inkább az iTunes elé szegezzék.

Ma a digitális (és jogtiszta) letöltési piac kétharmada az iTunes-é, és lehet szeretni vagy épp elhatárolódni tőle (folyamatosan jelennek meg például az iPodok kezelésére írt, iTunes-t megkerülő programok), az iTunes akkor is megtalálta saját hangját és piacát. Minden bizonnyal még jó ideig az életünk része lesz.

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.