Egyre fontosabb szerepet tölt be az Amazon életében a vállalat Boston mellett található robotikai fejlesztőközpontja. A cég ugyanis jórészt az itt kifejlesztett megoldásokra alapozva bővíti autonóm logisztikai rendszereit.
A Business Insider riportja alapján ez a bővítési folyamat igen nagy tempóval zajlik az elmúlt években. A telepített robotok száma a 2021-es 350 ezerről tavaly nyárra már 750 ezerre ugrott, és a folyamat azóta sem állt le. Nem véletlen, hogy az Amazon most már saját magára is úgy hivatkozik, mint a világ legnagyobb gyártójára az ipari robotok szegmensében.
A cég saját fejlesztésű robotok egész sorát állította már munkába, hogy a naponta szó szerint milliónyi rendelést képes legyen a lehető leghatékonyabb módon kiszolgálni. A Robin és Sparrow elnevezésű robotkarok teljes egészében a bostoni Robotics Innovation Hub munkájának köszönhetők, de említhetők a konténerek mozgatásáért felelős Proteus és Hercules modellek is.
Mindezeket és még jó pár másik megoldást ötvözve született meg a Sequoia autonóm logisztikai rendszerrel, amelynek köszönhetően a humán dolgozókat megkímélik a túlságosan veszélyes, nehéz vagy éppen repetitív feladatoktól. Az Amazon állítása szerint a Sequoia 75 százalékkal gyorsabban azonosítja és tárolja a készleteket, mint az emberek által üzemeltetett raktárak. További előnye, hogy a megrendelés feldolgozásához szükséges idő szintén jelentősen, akár 25 százalékkal is rövidülhet, amivel tovább csökkenthető a vásárlástól a kiszállításig tartó periódus.
Csupa pozitívum
A vállalat 2022-es mérései alapján a robotizált telephelyeiken a nem automatizált üzemekhez képest 15 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma, valamint a dolgozók 18 százalékkal kevesebb időt töltöttek baleset miatt távol. És mindez nem azért van, mert a robotok elveszik a munkát az emberektől.
Az Amazon Robotics alelnöke szerint a robotok lehetőségeket teremtenek a munkavállalók számára. Már csak azért is, mert a cégnél központi szerepet játszik az autonóm megoldások fejlesztésénél, hogy azok együttműködőek legyenek és támogassák a humán dolgozókat. "Az elmúlt évtizedben több százezer robotikai rendszert vezettünk be, miközben több százezer új munkahelyet is teremtettünk. Ez 700 olyan új munkakategóriát foglal magában, olyan szakképzett munkakörökben, amelyek korábban nem léteztek a vállalaton belül" - nyilatkozta Scott Dresser.
A fejlesztési részleg alelnökének mondandóját a tények is visszaigazolják: a kevesebb mint egymillió robotra vetítve az Amazon jelenleg nagyjából 1,5 milliárd teljes- és részmunkaidős munkavállalót foglalkoztat.
(Kép: Amazon @YouTube)
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak