Az informatikai és a távközlési piac fontos hazai és külföldi szereplőit kerestük meg az elmúlt napokban azzal, hogy foglalják össze a múlt év számukra meghatározó piaci történéseit, és vázolják az idei kilátásokat. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek a cégek a munkavállalói generációváltásra, mit várnak az Y-generáció belépésétől. Kérdéseinkre ezúttal a Magyar Telekom vezérihazgatója, Christopher Mattheisen, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, Christopher Laska, valamint a Vodafone Magyarország elnöke, Beck György válaszolt.
Sorozatunk előző összeállítását egy kattintásnyira olvashatják. Abban három multinacionális megoldásszállító hazai leányvállalatának első ember válaszolt kérdéseinkre: Ablonbczy Balázs, az SAP-tól, Bőthe Csaba, az ITSH-tól, valamint Papp István a Microsofttól.
A verseny kikényszerítette a korlátlan csomagokat
Az ingatag gazdasági környezet miatt már annak is örülni lehet, ha a szolgáltatóknak sikerül az eddigi pozícióikat megőrizni. Christopher Mattheisen szerint a Telekomnak néhány részpiacon még némi erősítést is sikerült elérni. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltatónál a múlt év egyik meghatározó fejlesztése a 4G mobilhálózat országos lefedettségének a további növelése volt, amely már 40 százalék közelében jár. "Új korlátlan hang-SMS csomagjainkkal hozzájárultunk a mobilpiaci verseny élénkítéséhez, és az egységes Telekom márkanév bevezetésével párhuzamosan megújult arculattal jelentünk meg. Az ügyfélélményt erősítik az újabb innovatív szolgáltatásaink, így például a magyar piacon elsőként nálunk élvezhető HD mobilhang, de új minőségi tartalmakat is kínálunk – ilyen a havidíjas interaktív TV-filmcsomag vagy az e-könyv áruházunk" – értékelte a múlt évet a vezérigazgató.
A hálózati fejlesztésben elért előrelépést emelte ki először Christopher Laska is. A Telenor tavaly októbertől tette elérhetővé a 150 Mpbs-os elméleti letöltési sebességet okostelefonokon, táblagépeken és számítógépeken. Ezzel a Hipernet 4G lett az ország leggyorsabb mobilinternet-szolgáltatása, amelyen olyan szórakoztató tartalmakat tesz elérhetővé a cég, mint a Deezer zeneszolgáltatás vagy novembertől a MyTV. Az új szolgáltatással, mint korábban megírtuk egyszerre akár négy készüléken is elérhető 14 tévécsatorna és több mint 2000 órányi film és tv-sorozat.
A Telenor vezérigazgatója az említésre méltó tavalyi történések közé sorolta, sőt a húszéves magyarországi működésük legfontosabb eseményeként értékelte a kormánnyal november 5-én megkötött stratégiai megállapodást, amely az első a távközlési cégek sorában.

Beck György (Vodafone): óriási lehetőségek vannak az m2m-ben (fotó: kinaon.com)
A Vodafone elnöke szerint tavaly a mobil lehetett a gazdaság kevés számú nyertes ágazatának az egyike. Beck György ennek kapcsán három kitörési pontot jelölt meg. Ezek egyike a mobilinternet, aminél 2013-ban látványos áttörés következett be. A Vodafone-nál a legnagyobb a 3G lakossági kültéri-hálózati lefedettség, ami tavaly elérte a 98,3 százalékot. Jelenleg az ügyfeleik 40 százalékának van valamilyen mobilinternetezésre is alkalmas csomagja, igaz ténylegesen ezt a funkciót csak az ügyfelek 30 százaléka használja. Így még az is elmondható, hogy a következő évekre jelentős növekedési potenciál van ebben a piaci szegmensben. Tavaly amúgy mintegy 40 százalékkal nőtt a mobilinternetes előfizetőik száma.
Ugyanakkor Beck arról is beszélt, hogy a Vodafone-nál továbbra sem látják a 4G/LTE áttörését a hazai piacon, aminek egyik oka Beck szerint az, hogy kevés olyan eszköz van a felhasználóknál, amivel lehetne használni az LTE-t. Jó lett volna az érintésnélküli fizetés (NFC) technológia területén is lépni, de itt az idén várnak érdemi változást.
Minden korábbi várakozást felülmúltak ugyanakkor az okostelefon-eladások. Igaz, hogy ma még csak az előfizetőik harmadának van okostelefonja – mondta lapunknak Beck –, de az újonnan eladott készülékeknek már a 80 százaléka tartozik ebbe a magasabb kategóriába.
"A Vodafone számára a múlt év harmadik meghatározó folyamata a korlátlan díjcsomagok bevezetése volt, amivel lényegében robbantottuk a hazai piacot. Azóta egyre több ügyfelünk tér át ennek a használatára” – mobtda Beck György. Az elnök külön kimelete a gép-gép közötti (M2M) kommunikációban kifejtett növekvő aktivitásukat, amit főként a két nagy országos projekt a pénztárgépekhez és az e-útdíjhoz kapcsolódó szolgáltatás számlájára írhatnak.
"Ami a kihívásokat illeti, ez az ágazat számára tavaly kettős volt. Az egyik a hazai viszonyokhoz köthető. Már összeszámolni is nehéz, hogy mennyi különadót, ágazati adót kell fizetnünk, ami komoly pénzügyi terhet ró ránk, ráadásul a mi iparágunkban a beruházások folyamatosak, és egyre nagyobb összegeket emésztenek fel. A másik kihívást a világgazdasági pénzügyi problémái jelentik, ami tavaly Európát, és ezen belül Magyarországot is jobban sújtotta. Ennek következtében egyre kevesebb pénz jutott a fogyasztói kosárból a távközlési szolgáltatásokra – mutatott rá az ágazat makrogazdasági körülményekből eredő nehézségeire a Vodafone elnöke.
Idén már jöhet a mobiltárca meg az okos mérés
A legfrissebb adatok, elemzések szerint a magyar gazdaság 2013-ban kijött a recesszióból, de a Telenor vezérigazgatója szerint még nem került tartósan gyors és egészséges növekedést hozó pályára, vagyis az idei még nem lesz a gazdasági fordulat éve, és ezzel együtt nem is lesz egyszerű az év az ágazat számára. "Az ügyfeleket ugyanis nem érdeklik a nehézségek – mondja Christopher Laska –, ők a legújabb, leghasznosabb megoldásokat és szolgáltatásokat szeretnék igénybe venni, amelyek segítségével még hatékonyabban és egyszerűbben kommunikálhatnak."
.jpg)
Christopher Laska (Telenor): a jövő a rugalmasság és mobil munkahelyi környezet (fotó: Telenor)
Laska úgy látja, az okostelefonok iránt továbbra is óriási az érdeklődés, ma már a vásárlóik közel háromnegyede keres ilyen készüléket. Ez az arány egy évvel ezelőtt 50 százalék volt. Idén további növekedésre számítanak, akárcsak a táblagépek terén. Egyre többen igénylik az újabb szolgáltatásokat. Ezek közül a Telenor vezére is az egyik legizgalmasabbnak az NFC-alapú fizetési megoldást tartja, a tesztelők visszajelzése alapján készülnek az éles szolgáltatásra. Az okostelefonokhoz kapcsolódóan egyre nagyobb az ügyfeleik igénye a felhőalapú megoldásokra.
Beck György az ezévi kilátások kapcsán a tavalyi hármas áttörés – mobilnet, okostelefon, korlátlan díjcsomagok – folytatására számít. Számukra az idei év nagy kihívása azonban mindenképpen az államigazgatási piac, ahová a legutóbbi tender nyerteseként kerültek. A több száz állami intézmény és cég révén több tízezerrel nőhet az ügyfélszám.
Idén a Magyar Telekomnál is a mobilinternetezők számának gyaraposádásra számítanak, és ezzel a mobilinternet-használat és az adatforgalom növekedésére is. Az alkalmazások mellett meghatározó lesz a videoforgalom, a le- és feltöltés egyaránt, és folytatódik az okos eszközök, köztük egyre inkább a 4G-képes készülékek további gyors terjedése. Mattheisen nagy potenciált lát a felhőalapú szolgáltatásokban és a rendszerintegrációban is. A jövő növekedési üzletágai lehetnek a Telekom alaptevékenységéhez kapcsolódó új üzleti területek, elsősorban az energia- és a tartalomszolgáltatás, a pénzügyi szolgáltatások, például a biztosítás, valamint a digitális otthonhoz kapcsolódó innovációk, köztük az otthoni biztonság. Tesztelési fázisban van a fizetésre és számos más célra használható mobiltárca vagy a kontrollált energiafogyasztás lehetőségét megteremtő okos mérés.
A vezérigazgató fordulatot lát az elkölthető jövedelmek alakulásában, amit jó előjelnek tart az ágazat szempontjából is. "A tartós növekedéshez azonban további beruházásokat tart szükségesnek, a vállalatoknak ezért is nagyon fontos a kiszámítható gazdasági környezet megteremtése" – hangsúlyozta Christopher Mattheisen.
Generációváltás nemcsak a hálózati technológiában, hanem a munkaerőpiacon is
Mindhárom társaság hasonlóképpen gondolkodik az Y generáció megjelenéséről, és a velük kapcsolatos kihívásokról. "A generációváltást nemcsak a mobiltechnológiában értjük meg időről időre, hanem a humánerő piacon is, ahol jön az Y generáció. Várjuk a munkába állásukat, hiszen ők már az általunk képviselt technológiába születtek bele, természetes közeg számukra a mobil, az internet, közösségi média” – emeli ki Beck György. A Vodafone elnöke azt reméli, hogy lényegesen aktívabbak lesznek az új technológiák kihasználásában. Noha ma még nem értük el a 2000. év technológiai robbanását, az már látszik, hogy a naponta piacra kerülő számos új alkalmazás alapötletének a zöme az Y generáció fejéből pattan ki. A velük kapcsolatos kihívás a cégek számára csupán annyi lesz, hogyan tudják hatékonyan kezelni az általuk támasztott új helyzetet, azt, hogy az Y-generáció, éppen a különféle új alkalmazásoknak köszönhetően számos klasszikus mobilszolgáltatást, például a hangot és az SMS-t, már ingyenesen használja.

Christophet Mattheisen: az Y generáció munkavállalóinak a legfontosabb
a jó munkahelyi légkör (fotó: Bonus Track)
Hasonlóan vélekedik az Y generáció – és az utána jövők – érkezéséről a Telekom vezére is. Szerinte éppen azért, mert az igényeik alapvetően eltérnek a korábbiaktól, és otthonosan mozognak a közösségi média világában, ezt a generációt másként kell megszólítani. Mattheisen egy friss felmérésre hivatkozott, amely szerint az Y generáció munkavállalóinak a legfontosabb a jó munkahelyi légkör. Ezért fontos kérdés, milyen legyen a jövő munkahelye. Ezért a munkavégzésben is alkalmazzák az innovatív megoldásokat, mint például a távmunka vagy a virtuális toborzás. Christopher Mattheisen állítja, a jövő legjobb szakembereit új, élményszerű megközelítéssel lehet magunkhoz vonzani a piacról. Ennek részeként vezette be a cég a gyakornoki programot, amely alatt a diákok megismerhetik a vállalatot, az pedig megtalálhatja köztük a tehetségeket.
"Az információs technológiába beleszülető, a munkaerőpiacra most belépő fiatalok nemcsak másként kommunikálnak, hanem máshogy is motiválhatók, mint az idősebbek" – mutat rá Christopher Laska. A Telenor vezére szerint cégük számára fontos, hogy a jól képzett, tehetséges fiatalokból folyamatos legyen az utánpótlás, akinek stabil munkahelyet, anyagi megbecsülést és a karrierlehetőséget kínálnak, de legalább ilyen vonzó lehet a Telkenornál kialakított innovatív munkakörnyezet is. Ám a jövő munkastílusának kulcsa Laska szerint a rugalmasság és a mobilitás, amire a Telenornál is igyekeznek felkészülni.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?