A fokozódó verseny és a kiváró ügyfelek megroppantották az amerikai hálózati óriást. A bevétel 8 százalékkal esett, a nettó profit a felére zuhant éves szinten.
Hirdetés
 

Megtört az évek óta tartó jó sorozata a Ciscónak, és 2014-es pénzügyi évének január 25-ével zárult második periódusában nem sikerült éves szinten növelni a bevételeket. Sőt komoly, 8 százalékos visszaesést regisztráltak a forgalomban. A két és fél éve meghirdetett nagy átalakulás első körben komoly leépítéseket, majd szép eredményeket hozott rövid és valamivel hosszabb távon is. Ennek megfelelően a mostani botlás oka sem kifejezetten a rossz stratégiai irányban keresendő.

Felének látszik, de nem annyi

A második negyedév legfontosabb számai egytől egyig markáns mínuszokat mutatnak, ha az előző év hasonló periódusának eredményeit tesszük melléjük. Az összbevétel nem érte el a 11,2 milliárd dollárt, míg egy éve még 12,1 milliárdnál állt meg a számláló. Üzemi eredmény tekintetében is hasonló a trend: a szűk 4,3 milliárd 6 százalékkal kevesebb a tavalyi bő 4,5 milliárdnál. A legaggasztóbb sor a nettó profitnál kerül elő, hiszen itt 3,1-ről több mint a felével, 1,4 milliárdra esett a teljesítmény. Ami az egyszeri tételektől megtisztított (non-GAAP) nyereséget illeti, ott már korántsem ilyen súlyos a helyzet: 2,7-ről csak mérsékelten, 2,5 milliárdra csökkent a profit. A nagy eltérést jórészt egyetlen kellemetlen, 655 millió dolláros tétel okozza, amely egy közelebbről meg nem nevezett memóriabeszállító hibás terméke miatt keletkezett váratlan költségként. A rossz hírek mellett annyi jót azért el lehet mondani, hogy az előzetes elemzői várakozásoknak ezek a számok nagyjából megfelelnek, sőt néhol még kicsit túl is teljesítették azokat.

A Cisco a korábban említett reorganizációs tervek keretében igyekszik egyre több lábon állni, és a magasabb profitrátával kecsegtető szolgáltatások felé tolni a hangsúlyt, ám ez láthatóan nem megy könnyen. Miközben termékszinten egymilliárddal kevesebbet tudott eladni, mint egy évvel korábban, a szolgáltatási láb forgalma csak jelképes mértékben, 71 millió dollárral gyarapodott a tavalyi periódushoz képest.

A cég problémája, hogy a bevételek legnagyobb hányadát adó switchek és routerek szegmensekben zajló árháború alaposan meglátszik az összvállalati teljesítményen. A fizikai termékeken most elért bruttó eredményhányad mindössze 48,7 százalék lett, ami messze elmarad a tavaly ilyenkor elért 59,1 százaléktól. A szolgáltatási szegmensen kívül egyedül a biztonsági (17%) és az adatközponti (11%) részleg tudott növekedni, ám ez utóbbi kettő összesen sem teszi ki a vállalati bevételek 10 százalékát sem.

Sötét felhők gyülekeznek

Ami a közeljövőt illeti, egyelőre gyors felfutásban a Cisco vezetése sem bízik. Az éppen zajló periódusra a most zárt negyedévhez hasonló eredményeket tart elérhetőnek a cég. A 6 és 8 százalék közötti éves forgalomcsökkenés 11,2-11,5 milliárd dollár közé eső forgalomnak felel meg, ami viszont ismétcsak teljes összhangban van a szakértői konszenzussal, ami jelen esetben 11,3 milliárdos bevételt jelent.

Az elsősorban a feltörekvő piacokon tapasztalható és rövid távon minden bizonnyal fennmaradó lanyha kereslet, valamint a szolgáltatási láb nehézkes felduzzasztása miatt aggódó befektetők azonban egyértelműen csalódtak. A pénzügyi eredmények nyilvánosságra kerülése után markánsan, 4 százalékkal esett a Cisco árfolyama.

Közösség & HR

Davosra és a mesterséges intelligenciára hangolnak a világ nagyjai

Mi más is lehetne a davosi Világgazdasági Fórum egyik kiemelt témája idén, mint a mesterséges intelligencia hatása a világra?
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.