Az LG Vu 3 továbbra is szokatlan képernyőaránnyal, de már kerekdedebb formákkal érkezik.

Miközben a gyártók elsősorban 16:9 arányú, vagy ahhoz közelítő kijelzőkkel szerelik a készülékeiket, az LG továbbra sem tesz le a 4:3-as kialakítással. Olyannyira nem, hogy erre a jól megkülönböztethető tulajdonságra egy külön termék sorozatot is épített Vu elnevezéssel.

Harmadik Vu

Az első két kiadás még az Optimus márkajelzéssel és kifejezetten sarkos dizájnnal jelentkezett, harmadik nekifutásra azonban a mobil már sokkal jobban igazodik az általánosan elfogadott formavilághoz. Az LG Vu 3 most még inkább a phablet kategóriát erősíti, mely címre elsősorban az 5,2 colos, 4:3 képarányú, 1280×960 képpont felbontású IPS LCD megjelenítője jogosítja fel. A koreaiak kommunikációja szerint ez a fajta kialakítás sokkal használhatóbb felületet nyújt a dokumentumok, weboldalak olvasásához.

Ahogy a korábbi modellek, úgy az új kiadás is rendelkezik navigációs ceruzával, amihez egy sor rajz és jegyzetelő alkalmazás tartozik, s így egyértelműen a Samsung Note szériájának támaszt konkurenciát. Az erővel sem lesz különösebb probléma, mivel a Vu 3 ugyanazt a chipsetet használja, mint a G2. Ez tehát egy négymagos, magonként 2,26 GHz-es Snapdragon 800-at jelent, ami az Adreno 330-as grafikai gyorsítóval egészül ki. Fotókat és 1080p-s videókat egyrészt a 13 megapixeles hátlapi, illetve a 2,1 megapixeles előlapi kamerákkal készíthetünk, de optikai képstabilizátorról egyelőre nem szól a hivatalos bejelentés.

A Note ellen szánják 

A készülék az Android 4.2.2-es verziójával rendelkezik, ami megkapja a G2 esetében isi használatos  kezelőfelületet, az LTE támogatást és olyan speciális funkciókat, mint a KnockOn (a kijelző felébresztése dupla koppintással), a Guest Mode, illetve a QLink, ami a mobil és a táblagép között értesítések küldéséért felel. Az LG a Samsungtól már ismert speciális tokokat is kínál, ami azonban nem betekintőablakon keresztül láttatja a fontos információkat, hanem a kialakításnak köszönhetően átszűrődnek rajta az értesítések.

Ahogy a Vu sorozattól már megszokhattuk, a készülék első körben a koreai piacon lesz elérhető szeptember 27-től kezdődően az összes helyi szolgáltatónál, az árról és az esetleges európai forgalmazási tervekről sajnos nem adott ki információt az LG.

Az LG nyílt harcba száll a Samsung ellen
LG Optimus G teszt: Nexus után szabadon
Az LG táblagéppel is készül az őszi hajrára 
Mobilitás

Jobb lesz attól a Claude, hogy kódjának 80 százalékát a Claude írja?

Igen, jobb lesz, hatékonyabb lesz – ám ez nem lesz ingyen. Az IT-irányítás, a biztonság, a megfelelés és a csapatkohézió is megszenvedheti.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.