Újabb, mindent elsöprő negyedévet teljesített az Apple. A várakozásokat is túlszárnyaló eredmények elsősorban a kínaiak vásárlókedvének köszönhetők.

Nehéz jelzőket találni arra, amit az Apple-nek negyedévről negyedévre sikerül végrehajtania. Az egyre feljebb srófolt elemzői várakozásokat immár zsinórban ötödik alkalommal sikerült könnyed eleganciával túlszárnyalni. A friss pénzügyi jelentés számaiból egyértelműen látszik, hogy Kína immár a legfontosabb piacává vált a cupertinói vállalatnak.

Jó, jobb, Apple

Ami a főbb számokat illeti: a cég a naptári első negyedévben (ami a 2015-ös üzleti év második periódusa) 58 milliárd dollárt keresett, ebből pedig nettó nyereségként 13,6 milliárdot meg is tarthatott a kasszában. Utóbbi részvényenként 2,33 dolláros profitot jelent. A megkérdezett elemzők által várt konszenzusos becslés 56 milliárdos bevételt és 2,16 dolláros egy részvényre jutó profitot jelzett előre, azaz a várakozásokat ismét alaposan meghaladták a tények. Az előző évben elért eredményekhez képest a forgalom 27, az egy részvényre jutó nyereség pedig 40 százalékkal javult.

Apple-bevételek alakulása | Create infographics

Ha a fenti grafikont megnézzük, jól látszik az utóbbi időszakban tapasztalt súlyponteltolódás. A cég nagyobb kínai aktivitása immár komoly dollármilliárdokban jelentkezik. Ez volt az első negyedév, hogy a távol-keleti országban több forgalmat realizált a cég, mint egész Európában. A kínai növekedést az is jól mutatja, hogy ez volt az egyetlen régió, ahol nemcsak éves összevetésben, de a legutóbbi negyedévhez képest is sikerült növekedést felmutatni. Ez természetesen azért különleges dolog, mert a karácsonyi időszak messze a legerősebb negyedév az Apple-nél.

Telefonból van a kerítés is

Termékcsoportok szerinti bontásban nincs kérdés arról, mi a cég zászlóshajója. Az iPhone-okból több mint 61 millió darabot értékesítettek, ami 40 százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőtti eladásokat. Ráadásul a bevétel ennél is jobban, 55 százalékkal nőtt, köszönhetően az időközben kiadott nagyképernyős (és természetesen drágább) modellnek. Kína hatása ezen a területen is jótékonyan hatott, hiszen az ázsiai országban 72 százalékkal több telefont értékesítettek.

Termékcsoportok forgalma | Create infographics

Az Apple jelentésének egyetlen gyenge láncszeme az iPad. A táblagéppel már körülbelül két éve nem nagyon tud előre lépni a cég. Az eladások és a forgalom is szinte folyamatosan hanyatlik éves összehasonlításban 2013 eleje óta. A most értékesített 12,6 millió iPad 23 százalékkal kevesebb a tavalyinál, az ebből származó bevétel pedig közel 30 százalékkal lett kevesebb. A tablet iránti gyenge kereslet kellett ahhoz is, hogy a Macek forgalma újra meghaladja az öt évvel ezelőtt szinte a nulláról új piacot teremtő iPadek bevételeit.

Édes gondok

A jelenleg futó negyedév egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy a cég sikeresen megoldja az új termék, az Apple Watch iránt megmutatkozó felfokozott kereslet kielégítését. Bár az Apple vezetői konkrét eladási számokat nem közöltek, de az biztos, hogy a vállalat egyik, ha nem a legjobb debütálását mutatta be az okosóra. Ennek is köszönhető, hogy most az a probléma, hogy nem tudnak eleget leszállítani belőle.

A Watch sikere kihatással lesz az aktuális periódus teljesítményére is, de némi meglepetésre ez nem feltétlenül lesz pozitív minden mutatónál. A társaság pénzügyi vezetője ugyanis azt nyilatkozta, hogy az óra profitrátája elmarad az Apple portóliójának átlagától. Ez némi meglepetés, hiszen a 350 dollártól egészen 17 ezerig árazott termék esetében azt lehetett valószínűsíteni, hogy sokat tud keresni vele az Apple.

A június végén záruló negyedévre 46-48 milliárd dolláros forgalmat valószínűsít a vezetőség, ami közel 30 százalékos éves növekedést jelentene, és nagyjából megfelel az elemzői elvárásoknak. Viszont többek között a Watch említett hátránya miatt a bruttó fedezeti szint a mostani 40,8-ról akár 1,5-2 ponttal is visszaeshet majd.

A hírek hatására az idén már amúgy is 20 százalékot erősödő Apple-részvények további drágulással reagáltak. A 135 dollár közelében járó árfolyam történelmi csúcsot jelent a per pillanat 760 milliárd dollárra taksált gigavállalatnál.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.