A gyártóipar hat kiemelt ágazatának kedvező pénzügyi környezetet, állami megrendeléseket és a tengerentúli felvásárlások ösztönzését ígérik.
Hirdetés
 

Kína az elmúlt néhány hétben nagyjából 800 milliárd dollárnyi jüant fordított a helyi részvénypiac mélyrepülésének visszafordításába, ami nagyobb összeg, mint amennyit az előző évtized végén, a hitelválság kirobbanását követően a teljes kínai gazdaság élénkítésére fordítottak. A kínai tőzsde zuhanása – amelynek okairól és következményeiről itt olvasható egy rövid összefoglaló – természetesen érzékenyen érinti a technológiai vállalatokat is, ezen keresztül pedig azt a kormányzati stratégiát, amely a gazdasági világhatalmi státusz mellett már a globális technológiai vezető szerepet is megcélozta.

Semmi sem veszélyeztetheti a technológiai fejlődést

A Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC), amely tulajdonképpen a legfontosabb kínai gazdaságtervező testület, kedden jelentett be kétéves tervet a gyártóipar, pontosabban a hi-tech termékekben utazó vállalatok támogatására. A terv hat kiemelt ágazatot jelöl meg, amelyeken belül a megfelelő hazai cégek állami segítséget kapnak alapkompetenciáik folyamatos fejlesztésére: ezek a vasúti eszközgyártás, a tengeri mérnöki technológiák, az ipari robotika, az alternatív hajtású járművek, a mezőgazdasági gépészet és a felsőkategóriás orvosiműszer-gyártás.

Az NDRC közleménye szerint nem csak a megfelelő hitelezési környezetet biztosítják a vállalatoknak, hanem az állam aktív megrendelői szerepet is vállal, és ösztönzőleg lép fel a tengerentúli cégfelvásárlások érdekében, felfuttatva és megerősítve a globálisan is versenyképes kínai márkákat. A gyártóipar a bejelentés szerint kulcsfontosságú a folyamatos innovációra épülő kínai gazdaságnak, miután tavaly már ez adta a teljes GDP (63 és fél ezer milliárd jüan, azaz 10 és fél ezer milliárd dollár) több mint harmadát.

Szabadulnának a "világ gyára" szereptől

A Bizottság 2015 első felében összesen 3300 milliárd jüant pumpált 228 infrastruktúra-fejlesztési projektbe az olaj-és gázipar, illetve az energa- és internetszolgáltatás területén. A vasúti közlekedés fejlesztésére fordított éves keretet most önmagában is 300 milliárd jüanra növelték, és a támogatásokat a következő két évben a szofisztikált technológiai projektekre koncentrálnák. A kínai kormány tavasszal bejelentett "Made in China 2025" stratégiája ezzel párhuzamosan célul tűzte ki az alacsony és a magas hozzáadott értékű (LVP-HVP) gyártóipari tevékenység arányának fokozatos átfordítását, ahogy azt a kínai gazdasági növekedés lassulása és a költségek növekedése ma már szükségessé teszi.

Az ország legfőbb vonzereje természetesen továbbra is a hatalmas belső piac, az erős ipari háttér és az egyre jobb infrastruktúra, amelynek egyik eredménye a külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) folyamatosan növekvő mértéke. Ez az év első hat hónapjában több mint 420 milliárd jüant (68 milliárd dollár) jelentett, ami 8 százalékos éves növekedésnek felel meg, miközben a globális FDI befektetések összértéke az elmúlt félévekben folyamatosan csökkent. A kínai központi banknak ugyanakkor most is és a közeljövőben is problémát jelentenek a hatalmas tőkeinjekciókkal kapcsolatos inflációs aggályok, így sok múlik majd a hitelezési rendszer fejlesztésén, a költségek csökkentésén és általában a jüan stabilizálásán.

Piaci hírek

Úgy tűnik, Elon Musk sikeresen leépítette a twitterezők negyed részét

A tavaly óta X néven futó közösségi platform szerint nincs semmi gond, de a Sensor Tower piackutató becsült adatai mást mutatnak.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.