A távközlési cég az egyik legnagyobb spanyol kábelszolgáltatót, a Grupo Corporativo Ono-t vásárolta fel.
Hirdetés
 

A Vodafone Csoport a hétvégén megegyezett a Grupo Corporativo Ono-val: 7,2 milliárd euróért felvásárolja a spanyol kábelszolgáltatót annak adósságaival együtt. Ezzel a brit cég egységes kommunikációs szolgáltatásban (mobil, vezetékes telefon, tévé és internet) lesz meghatározó súlyú szereplője a spanyol piacnak.

A felvásárlással mintegy 2 millió új ügyfele is lesz a távközlési cégnek, melyeket új csomagajánlatokkal kínálhat meg az integráció lezajlása után. Ezzel – vélik a cégnél – sokkal  könnyebb lesz megtartani a már meglévő, illetve a felvásárlással megszerzett ügyfeleket.

A felvásárlás beleillik a Vodafone távlati terveibe, és sokak szerint egyenes folytatása a tavaly nyári jelentős felvásárlásának. Akkor Kabel Deutschland Holding AG-t vette meg, melyért közel 8 milliárd eurót fizetett.

Pénzbőség van – vásárolni kell

A Vodafone-nak van pénze a további piacnyeréshez – akár felvásárlások révén is. A forrást elsősorban az a tavaly őszi tranzakció biztosítja, melynek keretében eladta a Verizon Wirelessben birtokolt kisebbségi, 45 százalékos tulajdonrészét. A 130 milliárd dolláros tranzakcióból mintegy 60 milliárdot készpénzben kasszírozott be a brit vállalat.

Kérdés persze, hogy jó üzletet csinált-e a Vodafone. Egyes elemzők szerint ugyanis a cég eleve kicsit későn lépett ezen a területen, és a lehetséges célpontok eleve nagyon drágák. Általános vélekedés ugyanakkor, hogy az európai távközlési piacon erőteljes konszolidáció következik be. Mint arra egy tavalyi elemzésében az Analysys Mason kutatócég utalt, a folyamat már 2005. után elkezdődött. Jellemzően azonban az egyes piacokon a harmadik-negyedik szereplő vált felvásárlási célponttá. De láthatók annak a jelei is, hogy egy esetleges lazább szabályozás kialakulásakor a meghatározó piaci szereplők körében is megindul a konszolidáció.

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.