A magánélethez való jog persze sérül, de vannak olyan területek, ahol ez másodlagos.

A viselhető (wearables) eszközök egyelőre jobbára divattermékek. Az okos órák, az okos karkötők azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Bár az Apple Watch kétségtelenül megihlette ezt a piacot, és ha az almás okosóra nem is egyértelmű siker, vagy ha az, akkor a vállalat ügyesen titkolja, a többek mennek utána szép rendben.

A technológia sokkal összetettebb lehetőségeket is kínál, ipari környezetben is egyre több alkalmazása látható. Amint az okos karkötők fitnesz terén biztosítanak, az viszonylag könnyen adaptálható különböző egészségügyi rendszerekhez. Ezek azonban még mindig elsősorban a végfelhasználói szegmens érintik.

Az ipar azonban kicsit más: ha a megvalósítás és az alkalmazások hasonlóak is, az eszközök alkalmazásával elérendő célok nagyon mások lehetnek.

A magyarok is beszállnak

Jó példa erre egy magyar fejlesztés, amely most kapott a Széchenyi Tőkealaptól 60 millió forintot. Az ötlet kidolgozója, az AXS Motionsystem Kft. az Audival és a Széchenyi István Egyetem szakembereivel közösen tervezi a továbbfejlesztést. Az AXS ipari környezetben használható „szenzorruhát” (a testre pántokkal rögzíthető szenzorok) készített ahhoz, hogy gyártó üzemekben segítse ergonomikus munkahelyek kialakítását.

A szenzorok elvégzik a dolgozó mozgás digitalizálását, majd egy elemzi az így összegyűlt adatokat, hogy egy adott munkafolyamatohoz optimális környezetet lehessen kialakítani.

Az AXS Rendszer egyik előnye, hogy a dolgozóra szerelt szenzorok nem akadályozzák a munkavégzésben, így sokkal pontosabban lehet mérni a munkafolyamat során kifejtett erőhatásokra, a környezeti hatásokra és az életfunkciókat is. Az adatok kiértékelésével az azonnal meghatározható, hogy az adott munkahely kialakítása megfelel-e a nemzetközi ergonómiai szabványoknak.

A cég egyébként nem állna meg a munkahelyek ergonómiájának vizsgálatánál: a rendszerrel ugyanis az élsportolók teljesítőképességének egzakt mérése, mozgásuk rögzítése és elemzése is alkalmas. Az eszköz képes a teljes csontozatról egy időben valós adatokat szolgáltatni, ráadásul a hagyományos motion capture rendszerekkel szemben kül- és beltéren, mágneses környezetben is és bármekkora méretű területen használható.

NFC a bőr alatt, sapka az elalvás ellen

A viselhető eszközöknek nagy a variabilitása. A bőr alá ültetett szenzorok az egészségügynek óriási lehetőségeket biztosítanak, de például egy NFC (Near-Field Communication) chip ugyanígy a dolgozóra helyezve bizonyos kiemelt biztonságot megkövetelő munkahelyeken egyszerűbbé teheti a beléptető rendszerek működtetését is.

Egy stockholmi közösségi munkatérben például ilyn bőr alá ültetett NFC-t használnak bizonyos munkatársaknál a beléptetésre, illetve a hozzáférések szabályozására. Igaz, ott egyelőre kísérleti jelleggel, hogy tesztelhessék: alkalmas-e a módszer például katonai létesítmények vagy egyéb, szigorúan védett épületek védelméhez.

De a konzumer eszközök – akár egy fitneszkarkötő is – hasznos szolgálatot tehetnek vállalati környezetben. A BP olajipari óriás már 25 ezer Fitbit karkötőt vásárolt. Az ok egyszerű: a dolgozókra kötött kollektív egészségbiztosítási költség az egekbe szökött, amit így sikerült csökkenteni Azok a dolgozók, akik vállalják a karkötő viselését, hogy az folyamatosan monitorozza fizikai állapotukat, maguk is jobban járnak, mivel a biztosítási díjból kevesebb önrészt kell vállalniuk.

A munkahelyi balesetek megelőzésére egy ausztrál bányavállalat okossapkákat adott a gépkocsivezetőinek. A speciális baseball sapka figyeli a sofőr éberségét, és például rezgéssel riaszt, ha azt tapasztalja, hogy a vezető ún. mikroalvához közeli állapotba került. Így folyamatosan lehet monitorozni a sofőrök állapotát, és megelőzhetők/csökkenthetők a kimerültség okozta balesetek.

De ugyanígy ide sorolható a Google újratervezett szemüvege, a Glass Enterprise Edition is, amely egészségügyi intézményekben, de gyártó vállalatoknál is hasznos segédszeszköz lehet, ráadásul a fenti példákkal ellentétben kétirányú kommunikációt is biztosít.

Na de mi lesz a személyiségi jogokkal?

Az eszközök használatának még mindig az a legkényesebb pontja, hogy folyamatosan adatokat gyűjt viselőjéről. Ezek az adatok ráadásul rendkívül érzékenyek: egészségügyi állapotra vonatkoznak, biometrikus azonosításra alkalmasak stb.

Az csak egy dolog, hogy az adatgyűjtéshez használt kommunikációs csatornát, valamint a begyűjtött adatok tárolását rendkívül biztonságossá kell tenni. Ugyanakkor, épp a Google új szemüvege kapcsán merült fel, hogy vállalati környezetben sokkal könnyebb ezeket a szbályokat kialakítani: elfogadtatni a dolgozókkal, illetve a biztonsági feltételeket is megteremteni.

Csakhogy vannak más veszélyek is. A folyamatos megfigyelés tudata akár egészségügyi problémákhoz is vezethet. Nagyjából úgy, ahogy az emberek többségénél az a tudat, hogy mérik a vérnyomását, eleve a vérnyomás átmeneti emelkedését okozza.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.