Újabb üzletágától szabadulna meg az egyre karcsúbb HPE. A korábbi Hewlett-Packard vállalati piacát öröklő társaság 8-10 milliárd dolláros áron válna meg a szoftveres részlegtől.

A Hewlett Packard Enterprise (HPE) szoftveres részlegének eladásáról tárgyal, amitől 8 és 10 milliárd dollár közötti áron szabadulna meg – számolt be róla a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a befutó a Thoma Bravo tőkebefektető vállalat lehet, miután a HPE már több jelentkezőtől is kapott 7,5 milliárd dollár körüli ajánlatokat a Goldman Sachs által irányított értékesítési folyamat során.

Ezzel együtt a felek között még komoly vita zajlik a részleg értékelésével kapcsolatban, így a Reuters híradása alapján a megegyezés még könnyen a kútba eshet. Az értesüléseket még egyik fél sem kommentálta.

A befektetők jó öletnek tartják

A meg nem nevezett források szerint a még versenyben lévő befektetők (Vista Equity Partners Management, Carlyle Group, TPG Capital) egyelőre kiszálltak a licitháborúból, de ez nem jelenti, hogy később nem közülük kerül ki a befutó. A fenti tranzakció sikere mellett szól ugyanakkor, hogy a Thoma Bravo több, a HPE szoftveres divíziójával kapcsolatba hozható cég tulajdonosa. Így például övé a Dynatrace és a Compuware nevű szoftvercég is, amelyek működésük költségét és hatékonyságát tekintve is kölcsönösen profitálhatnak a HPE-től vásárolt eszközökből.

A HPE szoftveres szárnyának része egyebek mellett a 2011-ben 10,3 milliárd dollárért felvásárolt Autonomy és a 2006-ban 4,5 milliárdért megszerzett Mercury Interactive is. A részleg ehhez képest 3,6 miliárd doláros forgalmat jelentett az előző, 2015-ös pénzügyi évben, szemben a 2014-es 3,9 milliárddal.

A HPE ezt azokkal a kihívásokkal magyarázza, amelyet a cloud alapú szolgáltatások és a hozzájuk kapcsolódó előfizetéses üzleti modellek jelentenek; nem meglepő, hogy a társaság részvényeinek árfolyama a tárgyalások hírére egyből 4 százalékot emelkedett a New York-i technológiai tőzsdén.

Kevésbé teljeskörű megoldásszállítók

A HPE más technológiai óriásvállalatokhoz hasonlóan az utóbbi időben nekilátott, hogy alaposan megfaragja hatalmas és igen széles spektrumot lefedő termékportfólióját, leválasztva magáról mindent, ami nem kapcsolódik szorosan az alaptevékenységéhez, és ezen keresztül nem járul hozzá a növekedéshez. Júniusban például a Dell jelentette be, hogy IT-szolgáltatási üzletága után szoftverdivíziójától is megválik: előbbit 3, utóbbi 2 milliárd dollárért adta el, bár azok inorganikus felépítése ennél jóval többe került. Nem beszélve a teljeskörű IT megoldásszállító arculatok gyors összeomlásáról.

Maga a HPE még májusban állapodott meg a CSC-vel, hogy IT-szolgáltatási üzletágát egy felesben létrehozott vegyesvállalatba viszi át, ami állítólag komoly költségmegtakarítást jelent mindkét fél számára – az új társaság egyebek mellett 2,5 milliárd dollárt át is vállalt a HPE adósságaiból.

Érdekesség, hogy a CSC tavaly szánta el magát hasonló lépésre, mint a HP: cégszinten is szétválasztotta az üzleti szférának és a kormányzati szférának nyújtott szolgáltatásait. Akkor Meg Whitman vezérigazgató még úgy fogalmazott, hogy a jövőben a HPE a hálózati eszközökre és a szoftverbizniszre fókuszál, amiből a jelnelegi állás szerint a szoftveralapú infrastruktúra-üzlet marad a vállalat palettáján.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.