A svájciak az eddigiekhez képest eltérő módon képzelik el az óra fejlődését.

Az okosóra jött, látott, és a legtöbb óragyártónak csak gondot okozott. A Pebble, az Apple, illetve az okostelefonokat gyártó cégek által elindított hullám hatalmas erővel gyűrűzött át a komótos fejlesztésekhez szokott, klasszikus óragyárakhoz. A hirtelen jött innováció azonban akár előnyként is felhasználható, legalábbis ez derül ki a Swatch legutóbbi közleményéből.

Ez is okos, csak nem úgy

A svájci vállalat bejelentette, hogy jövőre az amerikai piacon is megfuttatná az érintés nélküli fizetésre alkalmas óráját. Az NFC antennával szerelt Bellamy modell (lásd nyitókép) idén októberben jelent meg Kínában, amit a helyi, állami tulajdonban lévő és legjelentősebb bankkártya cég, az Union Pay támogat országszerte. Az óra 2016 elejétől, immáron a Visa partnerségében, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Svájcban is megjelenik, amivel egy új szereplővel gazdagodik az NFC alapú fizetés piaca.

A lépés azért lehet fontos a jövőre nézve, mert a Bellamy nem a megszokott okosóra sémák szerint épül fel. Sőt, egyáltalán nem is okosóra. Nem csatlakozik az internethez, nem futtathatók alkalmazások rajta, mindössze egy olyan időmérő eszköz, amit egy NFC chippel láttak el. A Swatch ezt a felállást, illetve a kategóriát „pay by the wrist”, azaz „fizetés a csuklóval” szlogennel látta el, ami jól illusztrálja, hogy pontosan miről van szó.

Csak oda kell tartani: Nick Hayek, a Swatch Group CEO-ja a Bellamy kínai bemutatásakor

Az okosórák eddigi evolúciója egyértelműen azt rajzolta ki, hogy a mobilos értesítések mellett a trend másik nagy hozadéka a kényelmes fizetés lehet. Ha csak ez a funkció kerül az órába, akkor az törvényszerűen olcsó, de legalább is sokkal olcsóbb lesz, mint az Apple Watch és társai, ami alapos lökést adhat ennek a típusú terméknek. A Bellamy a kínai piacon kb. 100 amerikai dollárnak megfelelő jüanért vásárolható meg, ami egy nem kis távolságra van pl. az említett Apple Watch 350 dolláros kezdőárától.

Nagy harc várható

Az amerikai cég mellett ezen kívül egyelőre csak a Samsung Gear S2 biztosít ilyen funkciót, akikhez képest a Bellamy üzemidőben is sokkal jobban teljesít. A technológiai megvalósítással kapcsolatban a Swatch még adós a részletekkel, mivel nem lehet tudni, hogy az óra az NFC-n kívül mi mást használ az azonosításhoz, vagy a bankkártya adatok biztonságban tartásához. A cég annyit árult el, hogy az óra egyfajta előre feltöltött (prepaid) bankkártyaként működik.

Nagy fegyverkezés várható a mobillal, órával való fizetés frontján: az Apple Watch annak idején eleve ezzel a funkcióval nyitott és az amerikai bevezetés óta már az Egyesült Királyságban is lehet az óra, illetve az Apple Pay segítségével fizetni. A Samsung a saját, szintén Pay névre hallgató szolgáltatása Dél-Koreában debütált, de a következő célpont az esetükben is az USA volt. Az elektronikai gyártó pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy újabb bankkártya kibocsátók (Chase, SunTrust) csatlakoztak a már addig is nagy szereplőket tartalmazó (American Express, MasterCard, U.S. Bank, Citi, Bank of America, stb.) partneri hálózathoz.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.