Egy szabálytalan informatikai szerződés két miniszter székébe került, nálunk szerencsére egy ejnyebejnyével sikerült lezárni a nemzeti konzultációt kitöltők adatainak külföldre továbbítását.

A parlamenti többségben lévő svéd ellenzék egy része szerdán jelentette be, hogy bizalmi szavazást kezdeményez azokkal a kormánytagokkal kapcsolatban, akiknek felmerült a felelőssége egy 2015-ös, de csak a múlt héten nyilvánosságra került adatbiztonsági probléma kezelésében. Ennek sikerét garantálta volna, hogy a bevándorlásellenes Svéd Demokraták ezúttal hajlandóak lettek volna együttműködni a jobboldali ellenzék többi tagjával, biztosítva a szükséges számú szavaztatot.

Az adatbiztonsági incidens – hivatalosan adatszivárgás – lényege, hogy egy állami szállítmányozási ügynökség kiszervezte bizonyos informatikai folyamatait az IBM-hez, egész pontosan a vállalat Csehországban működő egységéhez. Ez nyilvánvalóan azt jelentette, hogy külföldiek – praktikusan az IBM cseh alkalmazottai – hozzáférhettek a svéd állampolgárok személyes adataihoz, amire a svéd törvények szerint nem kerülhetett volna sor az érintett személyek biztonsági ellenőrzése nélkül.

Bár konkrét visszaélésekről egyelőre nincs szó, az ellenzék elfogadhatatlannak tartotta, hogy a miniszterek nem adtak tájékoztatást a problémáról, holott az már 2016 elején a tudomásukra jutott. A szállítmányozási ügynökség vezetőjét januárban egyébként menesztették, éppen a bizalmas információk kezelése során elkövetett szabálytalanságokra hivatkozva.

Két miniszter székébe került a stabil kormányzás

A tájékoztatás olyannyira elmaradt, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnök (a fenti képen) állítólag maga is csak januárban, jó 18 hónapos késéssel értesült a dologról, amit Svédországot és a svéd állampolgárokat fenyegető katasztrófának nevezett. Annyi biztos, hogy az illetékesek egyelőre nem tudják kétséget kizáróan igazolni, okozott-e bármilyen érdemi kárt az adatok ilyen módon való kiszolgáltatása.

Löfven csütörtökön jelentette be azt a két minisztert is érintő kormányátalakítást, amelynek révén a kisebbségben kormányzó szociáldemokrata-zöldpárti kabinet megúszta a szavazást és valószínűleg az előrehozott választásokat. Ennek értelmében lemondott Anders Ygeman belügyminiszter és az infrastruktúráért felelős Anna Johansson, bár a helyén maradt a Peter Hultqvist hadügyminiszter, akivel szemben az ellenzék ugyancsak bizalmi szavazást akart.

Erre a hírek szerint már nem fog sor kerülni, miután kormányoldalnak 138 képviselője van a 349 fős svéd parlamentben, ami a Svéd Demokraták támogatásával együtt már 187 szavazatot jelent, bőven átlépve a többséghez szükséges 175-ös küszöböt. Az ellenzék eddig nem közölte, hogy a kormányátalakítás után is erőlteti-e majd a szavazást; bár a hadügyminiszter továbbra is a kormány tagja, Löfven az ellene tervezett bizalmatlansági indítványt komolytalannak tartja, és a jelek szerint vállalni is fogja az esetleges következményeket.

Itthon nem kerítünk az ilyesminek ekkora feneket

Az egész ügy egyik érdekessége az a közvetett hazai vonatkozás, amely a legutóbbi a nemzeti konzultáció honlapjáról és az orosz Yandex mérőkódjáról szólt, praktikusan a tudtuk és beleegyezésük nélkül küldözgetve a magyar állampolgárok adatait az orosz szerverekre. Ezzel kapcsolatban a Kormányzati Tájékoztatási Központ először a honlap hatékonyságát szolgáló analitikai eszközökről beszélt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ezzel szemben megállapította, hogy a kivitelezőt senki sem utasította a Yandex igénybevételére, amiről az tájékoztatást sem adott.

A vizsgálat eredményét a NAIH vezetője, Péterfalvi Attila ismertette, megállapítva a vállalkozó és az alvállalkozó gondatlanságát, egyben felszólítva azokat, hogy a jövőbeni fejlesztésénél egyértelműsítsék, milyen analitikai megoldást kívánnak alkalmazni, ez pedig még így sem érintheti a személyes adatok kezelését. Maga a Yandex úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó adatokat nem fogadta és nem is tárolta, ami így bemondásra se nem ellenőrizhető, se nem megnyugtató – azt a NAIH vezetője is elismerte, hogy ezt csak a külföldi szerverek átvizsgálásával lehetne bizonyítani.

Biztonság

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.