A Samsung Z semmi különöset nem tud felmutatni azon kívül, hogy nem Android fut rajta.

A Tizen mobilos operációs rendszer sztorija egy olyan történet, ami a nagy fogadkozásokon és bizonygatásokon kívül nem sok egyéb fejezetet tudott eddig felmutatni. Úgy tűnik azonban, hogy most a Samsung erőt vett magán, megalkotta, és a harmadik negyedévben piacra is dobja az első, hivatalos kereskedelmi forgalomban kapható, Tizen alapú okostelefont.

Hátulról kezdik az ABC-t

A Samsung Z névre keresztelt készülék a gyártó sajtóközleményében foglaltak szerint a legújabb technológiákat vonultatja fel, és egyértelműen a prémium kategóriába sorolható. Ez a Galaxy S5, a Note 3, és egyéb, valóban felső kategóriás mobilokat készítő vállalattól enyhe túlzás, mivel a Z egy tejesen hétköznapi készülék, egyedül az S5-től kölcsönzött, a home gombba épített ujjlenyomat olvasó és a hátlapi pulzusmérő az, ami kiugró képességet jelent a mezőnyben.

Ezeket leszámítva egy átlagos, középkategóriás mobilról van szó: a kijelző a Samsungnál előszeretettel alkalmazott, 4,8 colos, 1280 × 720 képpont felbontású, Super AMOLED panel, a számításokat egy 2,3 GHz-es, négymagos processzor végzi, ami mellé 2 GB RAM, valamint microSD-vel bővíthető, 16 gigabájtos háttértár társul. Az előlapi kamera 2,1, a hátlapi 8 megapixeles, ezen kívül az LTE, az NFC, az infravörös érzékelő, valamint a 2600 mAh-s akku említhető meg a jellemzők között.

A Samsung Z a Tizen 2.2.1-es verziójával érkezik a piacra a harmadik negyedévben, és amennyire az új platform a legkülönlegesebb vonása a mobilnak, ez is jelentheti a legnagyobb gátat az értékesítés során. A koreaiak akadásmentes működést, gyors alkalmazás váltást, problémamentes böngészést ígérnek a Z jövőbeli tulajdonosainak, és míg ez valószínűleg meg is valósul, a Tizen legnagyobb hátránya az lesz, hogy az app ellátottság meg sem közelíti az Androidét.

Galaxis nélkül nehéz lesz

Ezen a gyártó azzal szeretne segíteni, hogy aktivizálja a már sokszor aktivizált fejlesztői közösséget, ennek érdekében a mobil hivatalosan a Tizen Developer Conference (Tizen Fejlesztői Konferencia) rendezvényen mutatkozik be június 3-án, San Franciscoban. A készülék értékesítése Oroszországban indul, majd azt követően jön a többi piac egy egyelőre meg nem nevezett sorrendben és ütemezésben.

A nyílt forráskódú, Linux alapokra épülő Tizen széles iparági összefogásként indult annak idején, mostanra azonban egyedül a Samsung tartott ki mellette és próbál belőle egy Androidot kiváltó, helyettesítő rendszert faragni. Volt már erre korábban is példa a bada személyében, de az a projekt nem sok sikerre zárult, és be is olvadt a Tizen keretrendszerébe. Az OS alapozása, fejlesztése 2012 óta zajlik, első lépésként okosórákban, illetve fényképezőgépekben tesztelte a gyártó a képességeit. A Tizen vállaltan egy multiplatformos (televíziókban, autókban használható) oprendszer szeretne lenni, erre utal a „The OS for everything” szlogen is.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.