A GKI Digital az Árukereső.hu-val közösen immár harmadik alkalommal szondázta meg a hazai netezőket ünnepi vásárlási szokásaikkal kapcsolatban. A kirajzolódó trend szerint itthon is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a világháló mind az ötletgyűjtésben, mind a tényleges vásárlások során.
A nagyja a képernyőkön dől el
Idén még több dolgot "hoz majd a Jézuska" online áruházak közreműködésével. A tavalyihoz képest 12 százalékkal több ajándék érkezhet így a karácsonyfák alá. Maga a vásárlási folyamat is kezd tudatosabbá válni azzal, hogy már novemberben elindul a készülődés. Ebben nagy szerepe van az olyan akcióknak, mint az itthon is egyre több helyen kihasznált fekete péntek, amikor a kereskedők nagy akciókkal igyekeznek korai vásárlásra ösztönözni a fogyasztókat.
A 2014-es felméréshez képest mintegy 10 százalékkal magasabb összeg, számszerűleg 30 500 forint lett az idei átlagos ajándékozási keret. Ezt a legtöbben öt ember között osztják el, így egy átlagos ajándék értéke nagyjából hatezer forint körül várható.
Az internet erejét mutatja, hogy a termékek kiválasztásánál a megkérdezettek kétharmada a webet (is) használja, miközben a másik két leggyakoribb ötletforrás, a hirdetési újságok és a megajándékozott direkt megkérdezése sokkal kevésbé gyakori (41, illetve 32 százalékos említés). Az internetes tájékozódást részletesebben megvizsgálva kiderül, hogy nagyjából ugyanannyian használják erre az árösszehasonlító oldalakat, a keresőket, illetve az egyes webáruházak felületét (69, 66 és 65 százalékos említési arány).
Azért az ár az úr
Nem történt nagy változás a vásárlást befolyásoló tényezők sorrendjében. A hazai online vásárlók számára továbbra is az ár a legfontosabb rangsoroló tényező, de erősödik a jelenléte a megbízhatósági szempontoknak, valamint természetesen az sem mindegy, hogy egy bolt milyen szállítási opciókat kínál ügyfeleinek.
A kutatás további eredményei iránt érdeklődők az alábbi infografikát tanulmányozva elégíthetik ki kíváncsiságukat.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak