A Surface Pro 3 úgy lett könnyebb és vékonyabb, hogy közben 12 colosra növelték a kijelző méretét.
Hirdetés
 

A Microsoft annak ellenére kitart a hibrid készülékének gondolata mellett, hogy az elmúlt időszakban csak vitte a pénzt a háztól. A tegnapi, New Yorkban tartott bemutató előtt sokáig tartotta magát a pletyka, mely szerint egyszerre kettő Surface modellre is fény derül, de végül meg kellett elégednünk egy nagyobb, továbbfejlesztett modellel.

Még nagyobb, még könnyebb

Ez a Surface Pro 3, ami továbbra is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felveszi a harcot a laptoppal, és egyesíti a mobil számítógépek minden előnyét. E küzdelem jegyében az alapkoncepció változatlan, vagyis adott egy támasszal ellátott táblagép, amihez kapcsolódik egy vékony billentyűzet, és mindezt egy kompromisszumok nélküli hardver támogatja. A kijelző, azaz a táblagép mérete 12 colosra nőtt a korábbi 10,6 helyett, ezzel együtt a 19:6-os képarányt felváltotta a 3:2. Az igazi bravúr azonban az, hogy jelentősen sikerült csökkenteni a tömeget, így a Pro 3 már csak 800 grammot nyom, amivel valóban képes felvenni a versenyt egy pillekönnyű ultrabookkal is.

A továbbfejlesztés másik iránya az volt, hogy a hibrid készülék az összes létező helyzetben használható legyen, amihez egy speciális, tetszőleges szögben beállítható támasz jár. Ez lehetővé teszi azt is, hogy akár vízszintes pozícióba kerüljön a gép, amivel a digitális tolla való írást könnyítik meg nagyban. A gépeléshez szükséges TypeCover is maradt a csomag része, amihez nagyobb touchpad jár már, és a biztonságos, stabil használat érdekében mágnesesen kapcsolódik a táblagéphez.

Masszív hardver profiknak

A Microsoft egyértelműen a professzionális felhasználóknak szánja a Pro 3-at, így olyan hardvert szenteltek ennek a célnak, ami akár komolyabb számítási kapacitást igénylő szoftverek futtatásával is elbír. Ehhez az Intel negyedik generációs Core i3, i5, illetve i7 processzorai állnak rendelkezésre, amihez változatos tárhely variációkat lehet választani.

A 64-128 gigabájtos kivitelhez 4 GB RAM jár, aki azonban még ennél is több memóriára vágyik, annak a 256, vagy 512 GB-os verziók között kell döntenie. A kényelmet és a multimédiás funkciókat egy-egy 5 megapixeles kamera segíti az elő- és a hátlapon, és ezen kívül minden egyéb olyan csatlakozó (3,5 mm jack, Mini DisplayPort, USB 3.0, microSD nyílás) megtalálható rajta, amit egy notebookon megszokhattunk.

A Windows 8.1-el érkező készülék a korábbinál fejlettebb kézírás felismerést ígér, vagyis a mellékelt digitális tollal már egészen pontosan, aprólékosan lehet jegyzeteket készíteni. Ezt természetesen a 2160 × 1440 képpont felbontású érintőképernyő is támogatja, ahogy az ehhez megfelelő szoftverek is mind megtalálhatók a Surface Pro 3 kínálatában.

A 9 órás üzemidővel kecsegtető hibrid készülék csak fokozatosan kerül a piacra, ami azt jelenti, hogy első körben az olcsóbb, egyszerűbb kivitelű modellek lesznek elérhetők. A Core i3–al szerelt kivitel 799 dollártól (kb. 177 ezer Ft), a Core i5 és Core i7 alapú Surface Pro 3-ak pedig 999, valamint 1549 USD-től kezdődően lesznek megvásárolhatók. A forgalmazás első hulláma az Egyesült Államokra és Kanadára összpontosít júniusban és augusztusban, a világ további 26 országa csak ez után következik. 

Mobilitás

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.