Mustafa Suleyman jelenleg az Inflection vezetője. Megy vele a mesterséges intelligencia fejlesztésére fókuszáló startup egy része is. Velük áll fel a Microsoft konzumer MI részlege.

Nagyágyút szerződtetett a Microsoft az újonnan felállítandó mesterséges intelligencia részlege vezetésére. Mustafa Suleyman (a fenti képen) volt ugyanis a DeepMind társalapítója (a brit startupot 2014-ben vásárolta fel a Google). Azóta a szakember már újabb MI-vállalatát, az Inflectiont építi, amelyet az utolsó befektetési körénél több mint 4 milliárd dollárra értékeltek.

A Microsoft közleménye szerint Suleyman, aki egy Microsoft AI nevű részleg vezetője lesz, közvetlenül Satya Nadella vezérigazgatónak jelent. A részleg olyan termékek fejlesztésével foglalkozik majd, mint a Microsoft Copilot, a Bing, az Edge vagy a GenAI. Feladata lesz például, hogy a Copilotot integrálja a Windowsba, vagy hogy az MI új használati lehetőségeit fejlessze ki a Bing keresőmotorban.

És hogy miért Suleyman?

Nadella a személyi döntésről a közleményben azt nyilatkozta, hogy több éve ismeri Suleymant, és nagyra becsüli cégalapítóként, látnokként, de kiváló abban is, hogy innovatív csapatokat és azokkal új termékeket építsen. De a döntésben szerepet játszhatott az is, hogy az Inflection eleve közel volt a szoftvergyártóhoz: tavaly jelentős összeggel szállt be a finanszírozásába, amit akkor sokan azzal magyaráztak, hogy Nadelláéknak nincs távlati tervük, csupán el akarták zárni riválisaik elől a versenyképesnek tűnő fejlesztést.

Ha vizionárius voltáról nem is, Suleyman csapatépítő képességéről megoszlanak a vélemények. 2019-ben például nem teljesen önszántából távozott a DeepMindtól. Egyre több beosztottja nyújtott be panaszt agresszív vezetési stílusa miatt (később a szakember is elismerte, hogy túl keményen irányította a céget).

A Google ettől függetlenül igyekezett megtartani, és rábízta az MI-termékmenedzsment vezetését. 2022-ben azonban átigazolt a szilícium-völgyi Greylock kockázatitőke-társasághoz, és még abban az évben elindította az Inflectiont. Az persze kérdés, hogy az ígéretes startupnak mi lesz a sorsa. Sulaymannal ugyanis megy a csapat jelentős része (a Microsoft pontos számot nem közölt, a Nadella jegyezte poszt szerint: az "Inflection-csapat több tagja úgy döntött, hogy csatlakozik Mustafához..."). Köztük van a startup még egy fontos embere, Karén Simonyan, az Inflection társalapítója és vezető kutatója, aki ugyanezt a feladatot látja el a Micorosoft AI-nál.

Eredetileg az Inflection is konzumer termékekben gondolkodott, az utóbbi időben azonban egyre inkább elmozdultak a vállalati MI-megoldások felé.

(Fotó: Mustafa Suleyman a DeepMind-korszakban, forrás: Wikipedia)

Közösség & HR

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.