Egyelőre még csak tárgyalnak róla, de a hálózatieszköz-gyártó értéke már ettől is brutálisan megugrott.

A Bloomberg értesülései szerint a HP fel akarja vásárolni a vezeték nélküli hálózati eszközöket gyártó Aruba Networksöt. A NASDAQ-on lévő cég papírjai a hírre több mint 20 százalékot ugrottak, így a korábban mintegy 2 milliárd dolláros cégérték 2,4 milliárd fölé ugrott.

Bár az ügylet még nem zárult le, azaz a tárgyalások még folynak a két cég között, a Bloomberg forrásai szerint a jövő héten akár be is jelenthetik a megállapodást. Ha az üzletet sikerül nyélbe ütni, hosszú idő után ez a legnagyobb bevásárlása a HP-nak – legalábbis Meg Whitman vezérigazgatósága alatt.

A Whitman előtti időkben ugyanis volt megabevásárlás bőven. Mark Hurd vezérletével vásárolták meg például a hálózati eszközöket gyártó 3Com-ot 2010-ben 2,7 milliárd dollárét, majd a Palm következett 1,2 milliárdért. Ugyanabban az évben szerezték meg az adattárolós 3PAR-t, melyért 2,3 milliárdot fizettek, és szintén Hurd regnálása alatt zárult le a vállalati biztonsági megoldásokat szállító ArcSight akvizíciója 1,5 milliárdért. A csúcstartó azonban kétségtelenül Léo Apotheker, aki előkészítette a később igencsak nagy botrányokat kavaró 11 milliárdos Autonomy-felvásárlást, bár a szerződést már Meg Whitman írta alá alig másfél héttel az után, hogy a HP igazgatótanácsa azonnal hatállyal menesztette Aphotekert.

Növekedéshez vásárolj

Meg Whitman a kedden, a negyedéves eredmények bejelentésekor már utalt arra, hogy a HP olyan helyzetben van, hogy ismét beindíthatja a cégvásárlásokat, de nem mondott konkrétumokat sem a célba vett vállalatokról, sem az időpontról. Ez mindenképpen fordulat a HP életében, mivel Autonomy-botrány igencsak visszavetette a cég felvásárlási kedvét. Az elmúlt három évben csupán néhány kisebb, de technológiai szempontból jelentős céget vettek meg.

Az Aruba minden szempontból jó vételnek tűnik, hiszen hosszú ideje jól teljesít. A január végén lezárt negyedévük (az Aruba pénzügyi éve szerint a második negyedév) mind a bevételek, mind pedig a profitabilitás szempontjából jól alakult. A negyedéves bevételei megközelítették a 213 millió dollárt, miközben a várakozásik 210 millió közelébe lőttek. A bevételek éves összehasonlításban 21 százalékkal nőttek. Az árbevétel-arányos működési eredmény 23 százalék lett, és a tavalyi hasonló időszak 10 milliós veszteségével szemben most 5,6 milliós nyereséget könyvelhetett el. A cég éves bevételeit egyébként elemzők 1 milliárd fölé várják. Ugyanakkor a növekedést nem követte a részvényeinek az árfolyama, így relatíve olcsón juthatna hozzá a HP.

Segítene a HP-n

Összehasonlításképpen: a HP hálózati részlege az utolsó lezárt negyedévben 560 millió dollárral járult hozzá a teljes bevételhez, és ráadásul a bevételei 11 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest. A cég hálózati divíziójának ügyeit ismerő források szerint a hálózati divízió, melyhez tartozik például a 3Com vagy a H3C, amely Kínában fejleszt, gyárt és értékesít hálózati eszközöket, komoly kihívásokkal küzd a piacon.

Ugyanakkor az Aruba a vezeték nélküli hálózati technológia területén egy sor olyan megoldással rendelkezik, ami jól igazodik az iparág új kihívásaihoz. Az Aruba az ún. vékony Acces Point technológia révén egy sor olyan problémát tudott megoldani, ami – különösen vállalati környezetben – korábban akadályozta a vezeték nélküli hálózatok alkalmazását vállalati környezetben. Szintén fontos technológiákkal redelkezik a BYOD-menedzsment területén, melyre várhatóan bővül a kereslet.

A HP és az Aruba kapcsolata egyébként nem új. Néhány éve például a HP az Aruba Wi-Fi menedzsment rendszerét kínálta saját eszközeihez, illetve egyes információk szerint néhány hónapja a HP bizonyos Aruba access pointokat kínál saját termékként az Egyesült Államokban a kkv szegmensnek.

Az akvizíció várható előnyeit csökkenti azonban, hogy az Arubának egy sor vezetékes hálózati eszközgyártóval van megállapodása, hogy a vezetékes megoldásokhoz az Aruba WLAN eszközeit adják vagy ajánlják. Bár az nehezen becsülhető meg, hogy ez mekkora árbevételt generál az Arubának, az szinte biztosra vehető, hogy a HP-nak az ebből származó bevételek egy jelentős részéről le kell mondania.

Magyarországon az Arubának nincs képviselete. Ugyanakkor a cég termékeinek disztribúcióját legrégebb óta ellátó Biztributor elnöke, Nemes Dániel szerint egyelőre nem érdemes találgatni a felvásárlás hazai következményeit. Úgy véli azonban, ha az akvizíció realizálódik, az akár új lendületet is adhat az Aruba magyarországi piacának.

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.