Egy kutató komplett alvásmintákhoz jutott hozzá az oldal adatainak elemzésével.
Hirdetés
 

Közhelyszámba megy, de nagyon igaz: a felhasználói számot, illetve az ott eltöltött időt nézve egyértelműnek tűnik, hogy időnk nagy részét a Facebookon töltjük. A közösségi oldal temérdek információt tárol rólunk beleegyezésünkkel, komplett iparágak épülnek az ott fellelhető adatokra, amelyek között furcsák és némileg nyugtalanító típusúak is akadnak.

Az egyik legérdekesebbre egy dán szoftver fejlesztő, Søren Louv-Jansen talált rá, akit az érdekelt, hogy mi minden bányászható ki a Facebook kódrendszeréből. A szakember az oldal webes felületén, illetve a Messenger szintén netes verzióján nézett szét és rájött, hogy nyomon követhető a felhasználók aktivitása. Mindebben az a legérdekesebb, hogy így nem csak a saját tevékenységünk, hanem az összes ismerősünk életciklusába bepillantást nyerhetünk.

Louv-Jansen egy kicsit elmélyedt a kódokban és észrevette, hogy a Facebook minden tevékenységet időbélyegzővel lát el. Ennek kinyeréséhez írt egy egyszerű alkalmazást, ami 10 percenként összegyűjtötte ezeket az adatokat, aminek eredményeként egy olyan adathalom állt rendelkezésére, ami gyakorlatilag bárki számára nyilvános. Az aktív és passzív időszakokat összefésülve kirajzolható a felhasználók alvásciklusa, amit nem biztos, hogy egyébként mindenki meg szeretne osztani magáról.

A dán fejlesztő a felfedezéséről szóló blog bejegyzésében megjegyzi, hogy miután megmutatta ismerőseinek a kinyert adatokat, egyszerre voltak lenyűgözve és váltak végtelenül dühössé. Louv-Jansen arra a tényre próbálja ráirányítani a figyelmet, hogy a Facebook valóban az összes tevékenységünket, a teljes életünket naplózza, és afelől se legyen kétségünk, hogy mindezt fel is használja a különböző üzleti céljaira. Persze nézhetjük a jó oldalát is: legalább nem kell beszerezni külön eszközt az alvásciklusunk figyelésére.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.