Nem mindenkinek rossz a britek döntése, de az amerikai technológiai cégek nagyon megszenvedik.

Bár a bukmékerek a maradásra fogadtak, kiderült, rosszul kalkuláltak: múlt héten pénteken a kilépéspártiak győztek a brit népszavazáson. És hogy mi lesz ezután? A biztos csak annyi, hogy semmi sem biztos.

Ám a globális technológiai cégeket a rövid távú hatások is érdeklik. A tőzsdék ugyanis zuhanni kezdtek, az angol font és az euró is lejtmenetben van a dollárral szemben. A technológiai vállalatok többsége viszont amerikai, ám bevételeiknek egy igencsak látható mennyisége az európai piacról származik. Az itteni hídfőállások egyik kiemelt helye pedig épp Nagy-Britannia.

Az amerikaiak sírnak, a britek nevetnek?

A szavazás napján délelőtt még volt olyan időszak, amikor 1,5 dollárt is adtak egy angol fontért, de másnap hajnalban már csupán 1,3 dollárt ért a britek pénze. Ráadásul a dollár nem csak a fonttal szemben erősödött, hanem szinte minden fontosabb valutával szemben is. Ez a nagy amerikai szállítóknak valószínűleg rövid távon is fájdalmas lesz: csökkennek a bevételeik és a nyereségük, amit majd zokon vesznek a befektetők, így kevesebbre értékelik a vállalat papírjait a tőzsdén, ami rontja a cég megítélését és így tovább.

Az internetes cégek közül az Ebay-nek a legnagyobb kitettsége az európai piacon, jelentősebb, mint a Google-nek vagy az Amazonnak. A Bloomberg által idézett szakértők becslései szerint Nagy-Britanniából és Németországból származik a cég bevételeinek 31 százaléka. Az ilyen határokon átnyúló kereskedelemre viszont az elemzők szerint az erős árfolyam-ingadozás nagyobb hatással van, mint a gazdaság más szegmenseire.

A nagy technológiai cégek közül talán az IBM-et érintik legérzékenyebben a britek kilépésének következményei. Becslések szerint bevételeik 33 százaléka származik az EU-ból, de hasonlóan erős a HP kliensoldali termékeit továbbvivő HP Inc. jelenléte is (32 százalék). A Cisco bevételei 23 százalékát, míg az Apple 22 százalékát szerzi az EU piacán.

A másik oldalon viszont ott van például a brit ARM. A cég ugyanis bevételeinek jelentős részét (áprilisban több mint 95 százalékát) dollárban realizálja. A bevételek több mint harmada jön az USA-ból, negyede Tajvanról és Dél-Koreából, közel ötöde Kínából, de még Svájcból és Szingapúrból is több bevétele származik, mint az otthoni piacáról. Ha tehát a font év végig átlagosan 10 százalékkal lesz gyengébb a dollárhoz képest, mint korábban, ez közel ugyanekkora bevételnövekedést jelenthet az ARM-nak. Csak hát az a probléma, hogy az ARM ügyfelei is részben az EU piacán akarják eladni az eszközeiket.

Próbálnak védekezni ellene

Az erős dollár persze nem a Brexit következménye. A probléma jó ideje sújtja a nagy amerikai technológiai cégek (is). Ez a szektor azonban alapvetően a külpiacokra épít. Egy elemzés szerint például 2014-ben a szektor bevételeinek 60 százaléka érkezett a külpiacokról, de vannak vállalatok, például az Apple, melyeknél ez az arány a 70 százalék felé közelít. Az öt legnagyobb exportáló cég összességében csak a tavalyi utolsó negyedévben 10 milliárdot bukott emiatt. (A hatásokkal itt foglalkoztunk részletesen.)
 

The Wall Street Journal – Az erős dollár hatása
Create column charts

A vállalatok persze próbálják kivédeni az árfolyam-ingadozást különféle fedezeti ügyletekkel, ám az ilyen eszközök egy Brexit méretű esemény hatásait már nem képes kivédeni. Ezen most az olyan nagy cégek, mint az Alphabet vagy az Apple is sokat veszített. Az Ebay egyébként a Bloombergnek szintén azt nyilatkozta, hogy van stratégiájuk arra, hogy negyedéves szinten ellensúlyozzák az árfolyam-ingadozást.

Felerősödik egy már létező probléma

De a rövid távú árfolyamhatások mellett van egy középtávú probléma is. Ha valóban kiválik Nagy-Britannia az EU-ból, az nem csak a szigetországnak fog fájni. Ez pedig visszavetheti az egész iparágat a csökkenő beruházások miatt.

Ez utóbbi azonban szintén nem újdonság a nagy szállítóknak, legfeljebb a jelenlegi bizonytalanság felerősíti. A Gartner szerint ugyanis a dollárerősödésnek már eddig is nagyobb a hatása volt a globális informatikai piacra, mint amekkora a 2008-2009-es válságé. A kutatócég szerint összességében 217 milliárd dollárral is visszavethette a költéseket tavaly.

Piaci hírek

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.