A Pentagon továbbra is csak a kanadai gyártó készülékeiben bízik.

Legutoljára decemberben adtunk hírt a komoly problémákkal küzdő Blackerry-ről, amikor a gyártó közzétette aktuális pénzügyi eredményeit. A számok továbbra sem voltak biztatóak, sőt, kifejezetten ijesztő tendenciáról tanúskodtak. A kanadaiak a trendek ellenére bizakodóak, és a jelek szerint vannak területek, ahol továbbra is őrzik pozícióikat.

Az USA Védelmi Minisztériuma közzétette idei terveit arra vonatkozóan, hogy miként fejleszti mobilkészülék állományát. A Pentagon tervei szerint az aktuális pénzügyi év végéig összesen 100 ezer felhasználó mobilkészülékét integrálja a megújuló rendszerébe, aminek zömét a Blackberry mobiljai alkotják. A tavaly elindított modernizációs program része ezen kívül 1800 darab egyéb, zömében iOS és Android alapú eszköz, amelyeket a Pentagon közleménye nevesít is. Ezek többek között iPad 3 és 4, iPhone 4s és 5, Samsung 10.1, Samsung Galaxy S3, és Motorola RAZR készülékek.

A fennmaradó 80 ezer mobil azonban BlackBerry, az azonban nem derül ki a közleményből, hogy pontosan mely modellek tartoznak ebbe a kontingensbe. A BerryBlog információ szerint a 2012-ben létrehozott, 16 millió dollár értékű projekt célja, hogy a Védelmi Minisztérium, illetve az ahhoz kapcsolódó intézmények alkalmazottai biztonságos feltételek mellett használhassák mobiljaikat, amihez a Pentagon bizonyos saját fejlesztésű alkalmazások használatát is kötelezővé teszi.

John Chen: új lendületet adhat a Blackberrynek

Önmagában ez is jó hír a kanadaiak számára, még akkor is, ha elsősorban a készülékeket biztosítják az USA számára, magát a háttérszolgáltatást pedig már maga a Pentragon intézi. Viszont ez a hír is elég volt ahhoz, hogy hosszú idő óta először pozitív irányba mozduljanak el a BlackBerry részvényei. A bejelentés ugyanis annyira megugrottak USA tőzsdéjén, ahogy 2013 végéhez képest még soha: 35 százalékos növekedést produkáltak a papírok.

A teljes felemelkedés pedig minden bizonnyal még várat magára, mivel a gyártó egyelőre a stabilizációval, a termelés rendbetételével van elfoglalva. Ennek legfontosabb eleme az, hogy a gyártást kihelyezik a Foxconn üzemeibe, és maga a vállalat elsősorban a szoftveres megoldásokra, illetve szolgáltatásokra fog összpontosítani. Mivel a BB10-es készülékek leszerepeltek a piacon, így Thorsten Heins kénytelen volt lelépni, akinek a CEO pozícióját John Chen vette át. Chen az eddigi nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy a rövid érintőképernyős kitérő után a BlackBerry ismét a hagyományos, bevált, fizikai gombokkal rendelkező mobilokról fog szólni. 

Mobilitás

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.