A vállalat újabb európai szerverfarmot létesít Hollandiában, miközben a a versenyügyi EU-biztos rekord büntetést helyezett kilátásba a keresőóriásnak.

A Google kedden jelentette be, hogy 600 millió eurós beruházás keretében építi fel új, 120 megawattos adatközpontját a hollandiai Eemshavenben. A 44 hektáros létesítmény, amelynek alapkőletételén a holland gazdasági miniszter is részt vett, a tervek szerint 2017-re készül majd el, és 150 új munkahelyet teremt. A vállalat jelenleg Írországban, Belgiumban és Finnországban rendelkezik saját európai adatközpontokkal, és egyebek mellett Eemshavenben is bérel egy 20 megawattos szerverfarmot, amelyről továbbra sem mond le.

A cég szerint a hollandiai helyszín fejlesztése mellett szólt a régió stabil energiaellátása – ezen belül is a megújuló energiaforrásokhoz való közvetlen hozzáférés –, a helyi klíma gazdaságosabbá teszi az adatközpont hűtését, nem utolsósorban pedig innen indul egy nagy kapacitású, tengerfenéken futó transzatlanti adatkábel. Nem véletlen, hogy a hírek szerint az Apple is pont Eemshavent szemelte ki egyik új adatközpontja helyszínének.

Az Európai Bizottság elrontja a bulit

A Google-nek állítólag nem csak azért lesz szüksége az európai kapacitásbővítésre, mert ki kell szolgálnia az online videók miatt gyorsan növekvő adatforgalmat, hanem az NSA-ügy nyomán a vállalati ügyfelek aggályai is erősödnek az Egyesült Állmok területén hosztolt szolgáltatásokkal kapcsolatban. Az uniós szabályozás egyébként valószínű, hogy másféle befektetésre is ösztönzi majd a Google-t, miután Joaquin Almunia versenyügyi biztos kilátásba helyezte a cég elleni vizsgálatok kibővítését.

A régóta húzódó ügyben az EU azokat a panaszokat vizsgálta, amelyek szerint keresési eredményeiben a Google saját termékeit helyezi előtérbe, illetve online hirdetési piacon is visszaél erőfölényével. Almunia most újabb aggályokról, nevezetesen az internetes forgalom tudatos irányításáról beszélt, ami a keresőóriás más szolgáltatásai, például a Google Plus vagy a YouTube forgalmát lenne hivatott növelni.

Ezek most nem a keresőhöz köthető praktikák, így az Unió egy újabb, az előzőektől független vizsgálatot indíthat a helyzet tisztázására. Az EU-biztos szerint a dolog vége akár egy olyan rekord büntetés is lehet, amely meghaladja a korábban a Microsoftra több körben kiszabott, összesen 2,2 milliárd eurós bírságot is. A Google hivatalos válaszában ezúttal is megismételte, hogy a társaság az eljárás során mindenben együttműködik majd az Európai Bizottsággal.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.