A 10. születésnapját ünneplő navigációs szoftver iOS és Android mobilokra lesz elérhető.

Az elmúlt hónapokban az NNG nem egyszer adta jelét annak, hogy az autóiparban látja a fejlődés lehetőségét, ami a cég eredményei és a vezetők nyilatkozatai alapján jó döntésnek bizonyult. A már jó ideje NNG néven futó vállalat hatalmas utat tett meg eddig, az első jelentős sikereket pedig az iGO navigációs szoftver hozta meg, amit akkor és most is az ország egyik nagy sikereként tartanak számon.

10 év, 10 nap iGO

Az iGO még a PDA-k idejében, azaz az okostelefonos korszakot bőven megelőzve, memóriakártyákon került forgalomba, így talán nem annyira meglepő, hogy ennek immáron 10 éve. A kerek évfordulót az NNG méltóképp ünnepli meg: az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi az iGO navigációs szoftvert okostelefonokra, amely a cég legfrissebb Magyarország térképét tartalmazza.

A 10 napon át tartó (2015. április 20. és 29. között.) akcióban iOS és Android operációs rendszerű mobilokra és iPad-re tölthető le a szoftver ingyenesen, a megszabott időszak letelte után az alkalmazás eltűnik a szoftverboltokból. A „SzülinApp” néven futó applikáció a10 nap elteltével teljes értékű marad az összes megszokott funkcióval, mint például az alternatív útvonalak keresése, parkolási segítség, automatikus újratervezés.

A teljes Magyarország térképet tartalmazó app egyik erőssége az offline üzemmód lesz, ami azt jelenti, hogy a használathoz nincs szükség internetkapcsolatra, vagy mobilos térerőre (emiatt az online forgalmi adatokat nem használja az app). Az iGO fenti időszakban letöltött verziója a 10 nap elteltével is működőképes marad, nem tartalmaz majd alkalmazáson belüli vásárlási lehetőségeket és reklámokat sem. Annak sincs akadálya, hogy valaki külföldről töltse le az alkalmazást, az egyetlen limit a már említett 10 napod időintervallum.

Töretlen fejlődés

Az alkalmazás legelső verzióját 4 programozó fejlesztette ki egy kis budapesti lakásban 2005-ben, most viszont már 770 főnek ad munkát az egykori garázscég, s további 200 ember felvétele a cél 2015-ben. Az NNG jelenleg 8 országban tart fenn irodát, több mint 30 autómárka modelljeiben működik iGO Navigáció, és 20 milliót is meghaladja azoknak a felhasználóknak a száma világszerte, akiknek ez a szoftver mutatja az utat minden nap.

Az NNG iGO Navigációs szoftverét használó eszközök száma mára világszerte meghaladja a 20 millió darabot. A világ 34 legnagyobb autómárkájának dolgozó 16 globális beszállítóval kötött megállapodásai alapján az NNG további 30 millió darab licenc leszállítását tervezi a következő években. 

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.