Az eredetileg iskolás segédeszköznek szánt mini számítógéptől még az alkotói is csak pár ezer darabos eladást reméltek legszebb álmaikban. Most naponta készül ennek többszöröse, hogy ki tudják elégíteni a keresletet.
Hirdetés
 

A Raspberry Pi Fundation négy és fél évvel ezelőtt fogott bele a végletesen egyszerű, ám programozással számtalan dologra fogható miniatűr számítógépek gyártásába. A fiataloknak szánt oktatási segédeszköz aztán villámgyorsan meghódította a világot.

10 milliós csoda

Az alapítvány blogja a héten büszkén adta hírül, hogy elkelt a tízmilliomodik példány is, amivel szó szerint sokszorosan túlszárnyalták a legmerészebb kezdeti elképzeléseket is. Ahogy fogalmaznak, maximum tízezer darabra saccolták a teljes keresletet. Azt viszont akkor még nem tudhatták, hogy nem csak az iskolások kezébe kerülnek a Raspberry Pi-k, hanem lelkes hobbiprogramozók hada fog sorban állni, hogy aztán otthon a locsolás szabályozásától a kamerás megfigyelésen át a fűtés optimalizálásáig szinte mindenre felhasználják.

A mindössze 35 dollárba kerülő mini PC idén februárban ünnepelte negyedik születésnapját. A folyamatok gyorsulását jól mutatja, hogy akkor még "csak" 8 millió eladott készüléknél járt a számláló, az újabb 2 millióhoz pedig elég volt egy fél év. Születésnapi ajándékként kijött a Raspberry Pi harmadik kiadása is: 64 bites processzorral és beépített vezeték nélküli képességekkel.

A múlt évben érintőképernyőt is kapott a miniatűr PC, amely lényegében egy kis méretű alaplap, amire ráforrasztották a legfontosabb alkotóelemeket. Szintén tavaly készült el a Raspberry Pi Zero, melynek ára mindössze 5 dollár, így talán a világ legolcsóbb számítógépe.

Az alapesetben mindenféle kiegészítő, kábelek és egyéb szükséges perifériák nélkül kínált mini számítógép a 10 milliós mérföldkő kedvéért kap egy különleges változatot is, amit minden földi jóval elláttak a büszke készítők. Igaz, ezt természetesen már nem kaphatjuk meg néhány ezer forintért.

Különleges kezdő csomag

A Raspberry Pi Starter Kit máris elérhető az őshazában, azaz az Egyesült Királyságban nettó 99 fontért. A készlet lelkét a harmadik generációs Raspberry Pi adja, de mellette akad a csomagban 8 gigabájtos SD-kártya, tápegység, kábelek, egér, billentyűzet és egy különleges nyomtatott kiadvány is. 
 

 

A tervek szerint a készlet hamarosan világszerte elérhető lesz, a régiónkénti árszabásról viszont egyelőre nincs információ. Valószínűleg ez a különlegesség újabb lendületet adhat az eladásoknak, ami nem is árt, hiszen már a kapukat döngetik a sikerre éhes riválisok.

Piaci hírek

301 terabit lett másodpercenként. Maradhat?

Az átlagos internetkapcsolatnál nagyjából 4,5 milliószor gyorsabb adatátvitelre képes technológia kifejlesztését több kutatócsapat együttes munkája tette lehetővé.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.