Ilyen volt az Apple-t egekbe repítő okostelefon születése.

2007 eleje az IT, de talán túlzás nélkül mondhatóan az emberiség történte szempontjából is igen fontos időszak volt. Az ekkor tartott Macworld Expo keretében úgy állt ki Steve Jobs a közönség elé, hogy már tudta: amit mondani fog, az megváltoztatja a világot. A vállalat alapítója cége első, érintőképernyős okostelefonjáról rántotta le a leplet.

Nem ez volt az első olyan kommunikációs eszköz, amely részeiben hozta az akkor bemutatott tudást. Többen kísérleteztek már az érintőkijelzővel vagy a mobiltelefonok okosabbá tételével, de olyan kiforrottan, készen egy vállalat sem tudott előállni vele, ahogyan azt az Apple tette azon a hideg januári reggelen San Franciscóban.

A Nokia-éra szétverése

Az iPod korábbi sikere, a zeneipar ellenállásának kvázi megtörése ellenére nagyon kockázatos lépés volt a vállalat mobiltelefóniába való belépése. Ennek persze tudatában volt Jobs is, aki külön hangsúlyozta bemutatójában, hogy két és fél éve várta azt a napot (azaz komolyan felkészültek rá). Alaposan felcsigázta a közönséget azzal, hogy három bejelentést is belebegtetett: egy szélesképernyős, érintésérzékeny vezérlőkkel bíró iPodot, egy „forradalmi mobiltelefont” és egy „áttörést jelentő internetkommunikációs eszközt”. Aztán elárulta, hogy a három képesség egyetlen termékben materializálódik, amit úgy hívnak: iPhone.

Utólag mindig könnyű belátni a forradalmi változásokat okozó események történelmi igazát, és nincs ez másképp az Apple okostelefonja megjelenésének tíz éves távlatából sem. Maga a kifejezés, az okostelefon is az iPhone-nak köszönhetően kezdett elterjedni, addig egyszerűen mobiltelefonnak hívták a ma már butatelefon néven aposztrofált eszközöket. A készülék az egész iparágat átformálta, a telefonok külsejének azóta is tartó, de facto szabványosításával és az olyan, akkor domináns szereplők, mint a Nokia, ellehetetlenítésével (a finnek egyébként éppen most vannak visszatérőben).

És nem csak a mobilokat változtatta meg örökre az iPhone. Előkészítette a sírját számos különálló elektronikus eszköznek, melyek idővel egyáltalán nem voltak már praktikusak, ahogy tudásukat sorban magába olvasztotta az okostelefon. Ki használ ma már külön zenelejátszót, GPS-t, belépőszintű digitális fényképezőgépet..?

Ezzel a sor közel sem ért véget, jelenleg éppen a bankkártyákat készülnek kannibalizálni az okostelefonba integrált NFC-s pénzügyi megoldások, hogy csak egy példát említsünk. De eljön az ideje annak is, hogy okostelefonunk szolgál majd kulcsként lakásunkhoz, kocsinkhoz, munkahelyünkhöz.

Jobs munkája

A folyamattal az Apple alapítója már az iPhone megjelenése előtt évekkel korábban tisztában volt. Peter Oppenheimer, a vállalat gazdasági igazgatója egy 2006 júliusi, pénzügyi elemzőkkel folytatott beszélgetése során ismerte el, hogy a vállalat nem csupán a mobilzenelejátszó-piacon elért pozíciójában nagyon magabiztos, hanem abban is, ami még csak tervezés alatt áll.

„Ami a mobiltelefonokat illeti, nem hisszük, hogy a ma elérhető telefonok lennének a legjobb zenelejátszók. Szerintünk az iPod az. De idővel ez valószínűleg változni fog, és mi nem fogjuk tétlenül nézni ezt” – nyilatkozta Oppenheimer.

Az iPodot aztán végül az iPhone űzte az IT történelemkönyvek lapjaira. Az Apple 2014 szeptemberében fejezte be a 2001-ben bemutatott klasszikus változat online értékesítését. A 3,5 inches képátlójú iPhone képében az Apple tulajdonképpen saját termékének állított konkurenciát. Persze okos árazással elérte, hogy az iPod mellett kitartók is megkapják elvárt zeneélményüket, és azok is hozzájuthassanak a zene élvezetéhez, akik hajlandóak többet kifizetni az okostelefonok tudásáért.

A java még hátravan

De hiába bízott saját magában és termékében Jobs, annak hatását még ő is alábecsülte. A termék megjelenése előtt abban bízott, hogy ha a telefonpiac 1 százalékát meg tudja kaparintani az iPhone, az már 10 millió eladott okostelefont jelent. A 2008-as évre tett előrejelzés beteljesüléséhez végül nem is kellett egy év: már szeptemberre meglett a 10 milliós cél. Az emberek imádták, és mindmáig imádják az iPhone-t: tavaly júliusban jelentette be a vállalat, hogy elérte az egymilliárdos értékesítési számot.

Az iPhone vált a mobil számítástechnika első évtizedének standardjává, és még csak most kezdenek beindulni a dolgok, mondta az Apple jelenlegi vezérigazgatója, Tim Cook vasárnapi, az iPhone tizedik születésnapja alkalmából közzétett üzenetében. „A legjobb pedig még előttünk van”- csigázta fel az érdeklődést a CEO.

Mobilitás

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.