
A hét elejének egyik legérdekesebb sajtóértesülése az volt, hogy egy januári felülvizsgálatot követően Cupertinóban végleg elkaszálták az Apple Car ötletét. Bár a hírt egyelőre a cég nem kommentálta, a több forrásból megerősített döntéssel kapcsolatban közben újabb részletek láttak napvilágot.
Úgy sok, hogy nem sok (de azért nem is kevés)
A The New York Times például konkrét összeg említésével ír a projekt teljes költségéről. Az amerikai lap szerint a vállalat több mint 10 milliárd dollárt költött az utóbbi években már Project Titan néven emlegetett álomra. Ebből a pénzből ugyan egy szegényebb állam képes lenne évekig eléldegélni, de az Apple-t ez nyilvánvalóan nem rengeti meg. A cégóriás csak tavaly közel 100 milliárd dollárnyi tiszta profitot könyvelhetett el.
A cég persze nem azért lett a világ egyik legsikeresebb vállalkozása, mert két kézzel szórta a pénzt értelmetlen projektekre. Ebből a szempontból tehát kifejezetten kínos lehet a vezérigazgató Tim Cook számára, hogy regnálása alatt ilyen hatalmas összeget költöttek el egy olyan tervre, aminek a kudarcát a pletykák szerint házon belül is sokan borítékolták. Ezt sejteti, hogy az autós erőfeszítéseket csak "titáni katasztrófaként" emlegették egymás között.
A sokszor újratervezett, időben elhalasztott és átszabott, tíz év alatt négy vezetőt elfogyasztó projektnek végül az tett be, hogy a mérnökök képtelenek voltak megfelelő szintű és megbízhatóságú önvezető rendszert alkotni a járműhöz. Az sem segített, hogy a kalkulációk szerint legalább 100 ezer dollárért kellett volna a modellt árulni egy erős riválisokkal telített, alacsony árréssel dolgozó piacon.
Akkor még jó ötletnek tűnt
A Project Titan beindítását még az önvezető járművek iránti érdeklődés első nagy hulláma indukálta, de utóbb kiderült, hogy az önvezetés műszaki és szabályozási szempontból is sokkal nehezebb ügy lesz, mint kezdetben gondolták. Az Apple már 2019-ben elbocsátásokat jelentett be a csoportnál, és a kormánykerék nélküli autonóm jármű terveit is lecserélte egy hagyományosabb, fejlett vezetéstámogató funkciókkal rendelkező autóra. A jelek szerint azonban ez is mugogorhatatlannak bizonyult.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?