Az Intel felkarolta a viselhető eszközök legjobb ötleteit, amitől valódi forradalmat vár.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a hordható technológiák körüli felhajtás nem lufi, hanem valódi fejlődést és újításokat hozó terület. Noha ennek egyelőre csak az okosórák mutatják jelét, a kész termékek mellett egy sor olyan ötlet születik meg, amelyek alaposan megváltoztathatják az életünket a jövőben.

Legyen hordható!

Az Intel Make It Wearable kezdeményezése arra irányul, hogy a legjobb ötleteket megmérettesse egymással és lehetővé tegye, hogy azok meg is valósuljanak. A chipgyártó kiírása szerint olyan koncepciókat kerestek, amelyek a technológiai újítás és a tényleges használhatóság mellett komoly üzleti potenciállal is rendelkeznek. A verseny most jutott el a legjobb 10 kiválasztásáig, amelyek közül november elején hirdetnek győztest.

A döntős projektek tökéletes metszetét mutatják annak, hogy mennyi lehetőség van a testre, testbe szerelhető, elhelyezhető szenzorokban, kamerákban, bionikus testrészekben. Akad itt testre szerelhető kamera, ami sportolás közben képes besegíteni az adott eseményről készülő közvetítésbe; blokkokból építkező, erősen a Google Ara projektjére hasonlító koncepció; sportolás közben adatokat rögzítő, nyakba helyezhető szenzor, ami rezgéssel jelez vissza felhasználójának.

Selfie drón és bionikus matrac

Külön kiemelést érdemel a Nixie, ami talán nem is a végeredmény, hanem a technológiai megvalósítása miatt izgalmas. A drónba épített kamera ötlete már nem nevezhető újnak, de az, hogy a mini helikopter felszállás előtt a csuklónkon pihen, mint egy karkötő, indításkor pedig szétpattan és máris megkezdi a repülést, az már feltétlenül különlegesnek számít.

A Babybe valószínűleg sok újdonsült édesanyának nyújt majd segítséget azzal, hogy az anya és a gyermek közvetlen érintkezése nélkül imitálja a fizikai kontaktust. A koraszülött gyermekek részére kifejlesztett rendszer egyik része az anya mellkasán pihen, ez érzékeli a szívverést, valamint a test egyéb mozgását, ami aztán egy bionikus matracon jelenik meg. Az inkubátorban elhelyezett csecsemő a szeparáció ellenére megkapja azokat az ingereket, amelyektől egyébként kényszerűségből meg van fosztva.

Az Intel szakértőkből álló zsűrije november elején dönti el, hogy kié lesz a fődíj, ami az üzleti tanácsadás és mentorálás mellett 500 ezer dolláros pénzjutalmat is jelent.

Konzumer tech

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.