A CoWatch az első óra, amit az Amazon személyi asszisztensével kombináltak.

Az okosóra piac talán már nem forr olyan hőfokon, mint a legelején, amit például a Pebble nehézségei is jól mutatnak. A nagy gyártók után beindultak a távol-keleti noname cégek is, a funkcionalitás majdnem minden esetben ugyanazon a szinten mozog, így csak annak van esélye kitűnni a tömegből, aki az átlagnál olcsóbb, és speciális képességű órával tud kirukkolni.

Fém, kerámia, cirkónia

A CoWatch adatait böngészve nagyon úgy tűnik, hogy sikerült az előbb felsorolt feltételeknek megfelelni. Az Indiegogo oldalán elindított okosóra elegáns, prémium anyagokból készült, a rajta futó rendszer is egyedi, és nem is kérnek érte sokat. A kategóriában megszokott összes képességgel bír: kapott pulzus mérőt, komplett értesítési rendszert, több szenzor is dolgozik benne, a sport célú felhasználóknak egyedül az jelenthet rossz hírt, hogy saját GPS vevővel nem rendelkezik.

A többiekhez képest az jelenti az igazi újdonságot, hogy ez az első okosoóra, ami az Amazon Alexa rendszerét is magában foglalja. Ezzel megvalósulhat a klasszikus Knight Rider jelenet, vagyis amikor a felhasználó az órának ad utasításokat, tesz fel kérdéseket, amire a szoftver a megfelelő módon reagál. A felhő alapú, hangvezérelt szolgáltatás segítségével megtudhatjuk, hogy milyen a forgalom a környéken, vezérelhetjük a háztartásban található eszközöket, hívás indítható, taxi rendelhető, vagy kiegyenlíthetők a számlák.

Hardveres szempontból is van miről beszélni az óra kapcsán. A Super AMOLED típusú, kör alakú kijelző 400 × 400 pixel felbontású, ami 286 ppi képpont sűrűséget jelent. Egy duplamagos, 1,2 GHz-es processzor dolgozik benne, ami mellé 1 GB RAM, valamint 8 GB tárhely jutott. A vízálló CoWatch Bluetooth segítségével kommunikál az Android (5.0 felett), illetve iOS (9.0 felett) alapú mobilokkal, az akkuja pedig Always-ON üzemmódban 32 órán keresztül bírja egy töltéssel.

Android, de nem Wear

Az óra másik érdekessége, hogy az Android alapú, de teljesen átdolgozott rendszert, a Cronological OS-t használja. A szoftver a Cronologics nevű startup fejlesztése, ahol olyan szakembereket alkalmaznak, akik korábban az Androidon, illetve annak Wear verzióján dolgoztak. A csapatba tartozik az a Leor Stern, aki 10 évet töltött a Google-nél, majd azt követően az IFTT-nél.

A CoWatch kampánya még egy hónapon keresztül fut az Indiegogo oldalán, ahol 80 ezer dollárt szeretnének összeszedni az érdeklődőktől. A legolcsóbb támogatói csomag mindössze 159 dollárba kerül (kb. 43 ezer forint), ami főleg annak fényében érdekes, hogy az óra rozsdamentes acélból, illetve kerámiából (plusz fémszíj) készül, vagyis műanyagot egyáltalán nem használnak a gyártáskor. A korai adakozók az első 800 órát már június folyamán kézhez kapják, ami után folyamatosan történik a kiszállítás.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.